Az egykori Buda (a mai Óbuda) területén emelkedett Árpád sírja felett a Szent István koráig visszavezethető Fehéregyház. Itt állt az Orseolo Péter királynak tulajdonítható Szent Péter és Pál prépostsági templom és királyi szálláshely, amely a XIV. sz.-tól a török időig a királynék várkastélya. Nagy Lajos édesanyja, Erzsébet királyné építtette Szűz Mária tiszteletére az új, fényes prépostsági templomot a tatároktól lerombolt és idővel elpusztult régi helyébe. Ez lett az (ó)budai káptalani városrész központja. A királynéi városrész centruma pedig a Margit-kápolna, amelyet 1355-ben a város plébániatemplomává nyilvánítottak. A középkori Óbuda a veszprémi egyházmegyéhez tartozott területileg, főesperesi székhely is volt, plébániája azonban, mint exempt plébánia az esztergomi érsek joghatósága alatt állott. Ő erősítette meg a szabadon választott plébánost is. A török időben kipusztult lakosság helyébe német telepesek költöznek. A plébániát 1698-ban állítják vissza. A szükségből emelt kis kápolna lassan kicsinek bizonyul, ezért gr. Zichy Miklós földbirtokos és felesége támogatásával közadakozásból Andreovics Lipót plébánossága idején, 1744–49 között megépítik Paur György építész vezetésével Szent Péter és Pál tiszteletére a mai, barokk, műemlék templomot (340 m2) valószínűleg a középkori Szent Margit templom helyén. (Budapest története I. 274.; II. 12.) A remekművű belsőt késôbb alakítják ki. 1785-ben kerül ide a feloszlatott trinitárius rend templomából „a kiscelli oltár”, amelyet ma is fokozott kegyelettel vesznek körül a hívek. A kegyoltár búcsúja szeptember 8.-a. – 1986-ban külső felújítását, 1990-ben a templom belső festését végzik el. – Az egyházi tulajdonban levő műemlék plébániaház 1750-ből származik. A templom az 1997. évi LIV. törvény alapján 15 269. törzsszám alatt, a plébánia 15 266. törzsszám alatt II. kategóriába sorolt műemlék.