Nagyboldogasszony és Szent Adalbert főszékesegyház
Frissítve ill. megerősítve: 2022.09.13.
2026-ot hatalmas újítással kezdjük, még akkor ha van mit ezeken csiszolni.
- Naptár nézetben látható minden templom liturgikus rendje mostantól, és naptárként is kezeljük a miserendeket. Vannak ismétlődő szentmisék, de lehet kivételeket megadni egy-egy különleges napra. Lehetnek alkalmi misék, és visszatérő szentségimádások is.
- Másik hatalmas újítás, hogy minden látogatónk beküldhet már kész módosítási javaslatot. Csak írd át a templom miséit, majd megadva elérhetőségedet és egy üzenetet, be is küldheted a javaslatodat. Így a gondnokok, felelősök és szerkesztők egyetlen gombnyomással élesíteni tudják a legújabb frissítéseket, és máris mindenki számára elérhető lesz a helyes miserend.
- A templom naptárját már felveheted saját naptárjaid közé is, így mindig látod a friss miserendet. Vagy más honlapba is be lehet illeszteni a mindig frissé váló templomi miserendet.
- A kereső felületes is megkezdte átalakulását, hogy jobban kézre álljon még mobilfelületeken is. Itt még sok tennivaló van, de az utat elkezdtük.
Ez a fejlesztés nem jöhetett volna létre a több mint 300 támogatónk nélkül, akik adományaiból tudtunk fejlesztőket felbérelni a munka dandárjára, majd önkéntes programozóink további több mint száz óra munkát beletettek a fejlesztésekbe már így is. És még nincs vége.
Hálásak vagyunk minden adományért, támogatásért, imáért!
Kapcsolódó információk
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
Kápolna: Bakócz kápolna (Gyümölcsoltó Boldogasszony) Tel: 33/402-354
A Várból, a Királyi városból és a Vízivárosból álló középkori Esztergomnak magja a Vár, amely már Géza fejedelemnek uralkodói székhelye volt valamilyen megerôsített lakhellyel és Szent István elsô vértanúról nevezett kápolnával. Itt születik Szent István, itt keresztelik és koronázzák meg, itt alapítja az érsekséget. Szent István a fejedelmi lakóhelyet átadva az érsekségnek, új királyi palotát építtet a hegy déli csúcsán, a hegy közepén pedig a Boldogságos Szűz és Szent Adalbert tiszteletére templomot. Ennek előcsarnoka mellett helyezkedik el a monostor (káptalani ház), északra pedig a Szent István vértanú kápolna, amely késôbb megnagyobbítva az érsek magán-temploma, 1391-től pedig a Szent István-prépostság és társaskáptalan temploma lesz. 1180 körül tűzvész pusztít a Várban. A királyi palotát III. Béla, a Szent Adalbert egyházat királyi segítséggel Jób érsek hozatja rendbe. IV. Béla 1256-ban az egész Várat az érsekek tulajdonába adja. Ettől kezdve védelme, fenntartása az érsekek gondja és kötelessége. A Szent Adalbert érseki székesegyházat Telegdi Csanád, később Szécsi Dénes érsek építteti át és ő szenteli fel 1453-ban Szűz Mária és Szent Adalbert kettős titulussal. Joggal és csodálattal emlegetik „ecclesia magnifica”-nak a háromhajós, 30 öl hosszú, 10 öl széles hatalmas székesegyházat, amelyet gazdag művészi kiképzése mellett három torony, külső és belső kápolnák díszítenek 12 oltárral. A terjedelmes érseki tartomány kormányzása mellett a Várban lelkipásztorkodás is folyik. A Szent István vértanú templom a IV. Bélától 1249-ben a Királyi városból a Várba telepített lakosok plébániatemploma. Ezek azonban 1256-ban visszaköltöznek. A várnép lelkipásztori funkcióira a Szent Adalbert érseki székesegyház Szent Kereszt oltára szolgál. Az esztergomi káptalan 1397. évi statutuma a Szent Kereszt-oltárkanonok-rektorának kötelességét így foglalja össze: „Ad rectorem pertinet cura animarum et ministratio sacramenti omnium commorantium in castro, capitulo et in scholis Strigoniensibus.” Kesztölczi Mihály olvasókanonok (1469–1499) azért alakíttatja ki a székesegyház északi tornyában a Szent Jeromos-kápolnát és tesz alapítványt, hogy ott állandó gyóntatási szolgálat legyen. A mohácsi csata után, amelyben Szalkay László prímás is elesik, a török elől a káptalan Pozsonyba, majd Nagyszombatba költözik. A székesegyház már az 1543. évi ostromkor megsérül. A Vár elfoglalása után a török hadászati okokból lebontja szentélyét, belső ékességeit bálványoknak minősítve összezúzza, és dzsámiként használja. 1594-ben, a Vár visszavételére indított harc során a benne tárolt lőpor felrobbanása súlyosan megrongálja. A végő felszabadulást már csak romokban éri meg. A pusztulástól csupán Bakócz Tamás érseknek 1506–1511 között épült Annuntiatio-kápolnája menekült meg. Itt csendült fel a visszafoglalás után a Te Deum, és itt végezték aztán az istentiszteletet a várőrség papjai. Mária Terézia 1761-ben visszaadja a Várat az érsekségnek. Ettől kezdve a vízivárosi plébánosok kapnak megbízást a Várban lakók lelki gondozására. Mária Terézia 1768–1770 között a Vár közepén Szent István tiszteletére barokk templomot emel. Már ezen építkezéskor fogynak az egykori, híres Szent Adalbert székesegyház romjai. Véglegesen Barkóczy Ferenc (1761–65), majd Rudnay Sándor (1819–31) hercegprímások alatt tűnnek el, hogy helyet adjanak az új templom, a mai prímási bazilika építéséhez. A hatalmas építmény (5660 m2) alapkövét 1822-ben helyezi el Rudnay Sándor hercegprímás. 1856. augusztus 31-én Scitovszky János hercegprímás szenteli fel a mennybe felvett Szent Szűz és Szent Adalbert püspök, vértanú tiszteletére. 1856-tól kezdve a főszékesegyházi plébános a káptalan egyik tagja. A plébániai funkciók szentélye a Bazilikába sértetlenül visszaépített Bakócz-kápolna, amelynek ősi kegyképe hosszú időn át zarándokokat is vonzott. Az utóbbi évek felújítási munkái közül kiemelkedik a keleti főhajó feletti tetőszerkezet tűzkár utáni helyreállítása. Műemlék, törzsszáma 2350. – A főszékesegyházi plébániaház egyházi tulajdon. – A Bazilika déli tornya közelében álló, műemlék-jellegű Mária-szobrot Kuckländer Ferenc városparancsnok felesége készíttette 1710-ben az altöttingi Madonna mintájára. – A plébánia területén levô Simor Papi Otthon kápolnáját (Dobozi M. u. 12.) az Otthon lakói használják.
A Bazilika búcsúi: április 23. és augusztus 15.
A Bakócz-kápolna búcsúja: március 25.
Anyakönyvek: kereszteltek 1829-tôl, házasultak, halottak, bérmáltak 1856-tól.

