Sarlós Boldogasszony-kegytemplom
Frissítve ill. megerősítve: 2021.09.05.
Összegyűlt 320 adományozásnak hála 4,5 millió forint arra, hogy a miserend.hu közepében működő struktúra és adminisztrációs felület megújulhasson, hogy modernizálhassuk és ezen keresztül frissíthessük a miserend.hu-t. Köszönjük szépen a sok-sok támogatást, a gyűjtés megosztását, minden hálát és fohászt!
Folytatódjon hát a munka önkéntesen és fizetve egyaránt!
Az adománygyűjtés részlete, állása, és biztonságos fizetési mód elérhető az Adomány.hu oldal:
Kapcsolódó információk
Szentségimádás
Szombaton 18,30-tól (télen 16,30)
Gyóntatás:
Minden szentmise előtt fél órával.
Búcsúnapokon a szentmisék előtt és a szentmisék alatt is lehetőség van a szentgyónás elvégzésére.
Bemutatkozás
1148-ban II. Géza király, a görög császár elleni hadjárata során, itt kért segítséget a Szűzanyától, s ő nagyobbította meg az előzőleg megépített kápolnát.
1526-os mohácsi vész után, a török a templomot nem rombolta le, a gazdátlan épületet először a szerbek, majd a reformátusok istentisztelet céljára használták. A kegyhely sértetlenül átvészelte a török időket, a Mária szobor azonban eltűnt.
1687-ben csodás események történtek Máriagyűdön. A Boldogságos Szűz megjelent Ispány Mátyás és Kopics János siklósi lakosoknak, akik a hegyről munkából jöttek hazafelé. A Szűzanya kéri, hogy újra a katolikusoké legyen a templom. Ispány Mátyás katolikus, Kopics János református, mégis egyként esküvel vallja, hogy Szűz Máriát látta a romos templom kapujában. Még ez évben Vecchi Gábor szigetvári várúr Lipót császár parancsára a templomot újra a katolikusok kezére adja.
Máriagyűd 1698-ban új kegyszobrot kapott Kaproncáról.
Az 1703-1711-es Rákóczi szabadságharc alatt, miközben újra csodás jelenések történtek, a kegyszobrot a veszedelmek elől először Siklósra, majd Eszékre menekítették, majd a vészidők elmúltával az eszékiek már nem voltak hajlandóak visszaadni. E kegyszobor jelenleg is az eszéki ferences templomban látható.
1713-ban Nesselrod Ferenc pécsi püspök új szobrot adományoz a kegyhelynek, ez áll jelenleg is a főoltár trónusán.
A hívek adományaiból és a Batthyány család támogatásával 1739-42 között megnagyobbítják a templomot és felépítik a rendházat.
Folytatódnak a csodás gyógyulások, melyekről 1723-99 között, 302 esetet jegyeztek fel a zárda évkönyveiben.
A csodás gyógyulások miatt 1805-ben VII. Pius pápa Máriagyűdöt hivatalosan is kegyhellyé nyilvánítja, és búcsúkkal ajándékozza meg.
A gyűdi zarándokok kedvelt ájtatossági helye a Fájdalmas Szűzanya szobra, melyet 1860-ban készítettek. A szobortól a hegyoldalon felfelé vezet az út a jubileumi kereszthez. E keresztet a keresztény Magyarország 900 éves fennállása emlékére állíttatta Hettyei Sámuel pécsi püspök.
A nyári zarándoklatok sokasága miatt a templom kicsinek bizonyult, ezért 1937-38-ban megépítik a templom melletti szabadtéri oltárt.
1998-ban fél évre visszatért Máriagyűdre Eszékről a második kegyszobor. Tömegek indultak el, hogy először láthassák itt a Szűzanya szobrát.
2000-ben a magyar millenium ünnepi évében a Pécsi Egyházmegye esperesi kerületei zarándokoltak el a kegyhelyre, és sokan máshonnan is az országból.
2005-ben ünnepelték Máriagyűd pápai elismerésének 200. évfordulóját élen a Nuncius úrral, Dr. Erdő Péter bíborossal, Mayer Mihály megyéspüspökünkkel, és a Püspöki Kar 11 tagjával.