kozossegek.hu vp2.hu

Segítsd munkánkat!

Ha észrevételed van a templommal vagy a miserenddel kapcsolatban, írd meg nekünk!

Akadálymentesség

Ha van információja az akadálymentességről: tolókocsival hozzáférhetőségről, akadálymentes mosdóról, indukciós hurokról, vagy bármi más akadálymentességről (vagy azok hiányáról), akkor kérjük észrevétel beküldésével jelezze nekünk! Köszönjük!

Már mobiltelefonra is

Frissítve: 2017.08.20.

Kapcsolódó információk

A kápolnában a Mária-ünnepekhez közel eső szombatokon délután 4 órakor, illetve a Motoros Búcsún, a Motorosok Zarándoklatán, valamint a Templomok Éjszakája rendezvényen illetve emléknapokon van szentmise.
Pontos információkat a honlapon lehet találni.

Bemutatkozás

A kápolnát 2004-ben szentelték fel.

A kápolnának 2003-ban kezdődött az építése, 2004-ben szentelték fel, 2005-ben jött létre egy Lovagi Társulat, amely a hely hagyományait őrzi, ez évben jelent meg a hely történetét feldolgozó könyv is, Szentkút-völgye címmel (Kairosz Kiadó). 2006-ban megépült a települést és a kápolnát összekötő útszakasz. 2007-ben két nagyobb esemény megrendezésre került, a Tiszántúli Máriás-lány Csoportok Találkozója és az egyedülálló kezdeményezésként a Kerékpáros és Motoros Zarándoklat is. 2007-ben évben látványosan megváltozott a kápolna külseje, elkészült a külső festése. Továbbá elkészült az egyik rész parkosítása is.
2008-ban a környezet további rendezése. Tervezik a kápolna belsőterületének lapolását és a külső oltár kiépítését is.

 Nagyboldogasszony ünnepe és a Kápolna felszentelésének 5. évfordulója
Az Ecséd szélében található festőien szép Szentkút-völgye szenthelyen augusztus 16-án került sor a Nagyboldogasszony ünnepi szentmisére, és a Szűz Mária - kápolna felszentelésének 5. évfordulójáról.
Az ünnepi szentmisét dr. Ternyák Csaba egri érsek atya celebrálta, Utassy Vilmos esperes atya, Kádár István apát, kanonok, Bárdos Krisztián érseki titkár, valamint Somodi János c. kanonok, és Kocsis Sándor plébános atya jelenlétében.

A szentmise délelőtt kezdődött ünnepélyes bevonulással, a régi korok hangulatát és hagyományait megörökítve hintóval vonult be a szenthelyre érsek atyánk, amelyet huszárok vezettek fel. A főpásztort Kádár István apát, kanonok fogadta és köszöntötte megkülönböztetett szeretettel a kápolna bejáratánál ministráns és hagyományőrző fiatalok körében. Majd az ünnepi szentmise kezdetén Hegedűs József az alapítvány kuratóriumának elnöke üdvözölte a meghívott papságot és a jelenlévő híveket; „örömünkre szolgál, hogy itt köszönthetjük ezen a szenthelyen, amely napról-napra várja az imádságra vágyó zarándokokat.”
A szentmise elején érsek atya köszöntőjében elmondta, hogy „…örömmel zarándokoltam eme helyre. Két apropója is van mai látogatásomnak, az egyik az, hogy éppen 5 esztendeje Veres András püspök úr szentelte fel a szentlaposi kápolnát. A másik az, hogy az elmúlt napokban hosszú tárgyalások után aláírásra került az a szerződés, amelyben a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány és az Egri Főegyházmegye szabályozták ennek a kápolnának a működését, s amely tartalmazza, hogy az alapítvány használatba, tartós ingyenes használatba átadja azt a Katolikus Egyháznak.”
Az ünnepi evangéliumot követő szentbeszédében kitért a Nagyboldogasszony ünnep jelentőségére és a Szent Szűz példájára.
A következőkben a prédikációból idézünk:
„Nagyboldogasszony ünnepe sokszorosan is ünnep számunkra, hiszen ezen a napon ünnepeljük Szűz Mária mennybevételét. Olyan ünnep ez, amelyen a menny és a föld összetalálkozik. Hiszen a Szűzanya a hitünk szerint testestül és lelkestül felvétetett a mennybe. Egy kicsit minden keresztény ünnep ilyen, a föld és az ég találkozása.”
„Jézus mellett ott áll a Szűzanya, ő a megújult világnak a képviselője, ahol már nem lesz halál, nem lesz gyász, s nem lesz jajkiáltás. Ez a valóság, ez a mi igazi jövőnk! Ez azért lehetséges, mert Krisztus egyszer s mindenkorra győzött a bűn és a halál fölött. Boldog jövő ez, a Boldogasszony hív minket ebbe a boldog jövőbe, amely a mi reményünk. Erről a nagy reménységről tanúskodik ez a kápolna is. Mindazok, akik anyagi, fizikai és erkölcsi áldozatot nem kímélve építették ezt a kápolnát a Mária tiszteletére, azért tették, abban reménykedtek, hogy az a Szűzanya, aki előttük járt ezen az úton, útkészítő lesz számunkra is, így nyitva igaz utat Szent Fia által az Atyaistenhez. Amen.”
Az ünnepi alkalom fényében megemlékeztek az elmúlt évekről, a nagy buzgóságról és tenni akarásról, amit ennek a kápolnának az építése kiváltott a kezdeményezők segítségére siető emberekből. Nagyon sokan segítettek az építkezésben, számos embernek munkája van eme falakban és a tetőszerkezetben. Kortól, nemtől és hívatástól függetlenül alkottak maradandót az itt dolgozó emberek, akik szép feladatot tűztek ki maguk elé.
Ezt a sok munkát érsek atya a szentbeszédet követően megköszönte az alapítványnak, és a jelenlévő ecsédi hívőknek: „Soha ne feledjük el, hogy az Úr Istent mi nagylelkűségben soha nem tudjuk felülmúlni. Ha áldozatot vállalunk, a jó Isten sokszorosan adja vissza nekünk, s ezt az alkalmat megragadva szeretnék köszönetet mondani a kezdeményező alapítványnak és a kedves híveknek.”
Majd kihirdette a megállapodás tényét, s azt, hogy a kápolna felügyeletét Utassy Vilmos esperes atya fogja végezni, mint érseki biztos, Kocsis Sándor helyi plébános joghatóságának érintetlenül hagyásával.

A Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány Kuratóriuma nemes, ugyanakkor nagy feladatot vállalt magára, amely által meg kívánja őrizni az ősi magyar Mária tiszteletet, hagyományait pedig ápolni szeretné a hátrahagyott szenthely újjáélesztésén keresztül.
A Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány alapítói és kuratóriuma köszönetet mondanak érsek atyánknak, hogy részesévé vált ennek az örök pillanatnak, valamint a jelenlévő kedves híveknek, zarándok testvéreknek.

A Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány köszönetét fejezi ki a két konferanszénak, a Magyar Keresztény Szövetség tagjainak, valamint minden támogatójának az esemény létrejöttéért és eredményéért. Köszönjük, Isten áldja őket! 

Csontos Péter /Alaptó tag, koordinátor/

Kérjük, hogy a Szentkút-völgye Mária kápolna építéséhez és a szenthely további infrastruktúrájának megvalósításához járuljon ön is hozzá adója 1%-nak befizetésével!
Az alapítvány adószáma a következő: 18584312 - 1 -10
Amennyiben szeretne többet megtudni az adó 1%os felajánlásról, tekintse meg az alapítvány menüben az útmutatót a http://www.szentkutvolgye.uw.hu/ címen találhat.

 


Elhelyezkedés 

Heves megye
Ecséd

Térkép: 47.73272, 19.74773  

Kapcsolat - elérhetőség

Levélcím:
3013 Ecséd, Szentkút-völgye, Akácfa u. 36.
Telefon: +36-30/900-8604

Jó tudni

Búcsú: augusztus 15.
A kápolna nyitva van szombat, vasárnap és ünnepnapokon 15.00 - 18.00 óráig.
Zarándokcsoportokat előre bejelentett időpontokban is fogadják!