Rózsafüzér Királynője templom
Frissítve ill. megerősítve: 2023.05.30.
Összegyűlt 320 adományozásnak hála 4,5 millió forint arra, hogy a miserend.hu közepében működő struktúra és adminisztrációs felület megújulhasson, hogy modernizálhassuk és ezen keresztül frissíthessük a miserend.hu-t. Köszönjük szépen a sok-sok támogatást, a gyűjtés megosztását, minden hálát és fohászt!
Folytatódjon hát a munka önkéntesen és fizetve egyaránt!
Az adománygyűjtés részlete, állása, és biztonságos fizetési mód elérhető az Adomány.hu oldal:
Bemutatkozás
Írásos említésével először a 13. sz.-ban találkozunk, mikor IV. Béla király Albeus nyitrai érsekkel összeíratta a Pannonhalmi Apátság birtokait. Mocsához tartozott még Csém, Boldogasszony és Tömörd - puszta.
Mocsa az Árpád-korban királyi birtok volt. A királynék udvartartására szolgált.
1291-ben Fenenna királyné, III. András felesége az esztergomi érsekségnek adományozta, és ettől kezdve mindvégig az érsekség tulajdona volt.
1543-ban a törökök elpusztították.
1622-ben református magyarokkal telepítették újra a falut. Ekkor alakult a református egyházközsége. Templomuk 1783-ban épült, mely 1945-ben leégett. A jelenlegi református templom 1952-54 között épült.
A katolikus plébánia 1700 - ban alakult.
A Rózsafüzér Királynője tiszteletére szentelt, műemlék jellegű római katolikus templomot 1756-ban építtette gróf Csáky Miklós prímás, esztergomi érsek.
Berendezése XVIII. századi barokk stílusban készült.
Ugyancsak műemlék jellegű az 1824-ben készült Szentháromság szobor, melyet a hívek állíttattak egy pestisjárvány után.
A templom 1903-ban a faluval együtt leégett, harangjai is megolvadtak.
Vaszary Kolos hercegprímás segítségével és a hívek adományából újraépült.
A templomnak két harangja van, melyet a hívők készíttettek.
A kisharang 180 kg-os, 1924 – ben készült, a nagyharang 300 kg-os, és 1925 óta hívja a híveket Isten házába.A templom eredeti oltárképe a II. világháborúban tönkrement, a jelenlegit Borsa Antal festette. A képen a Szűzanya látható a kezében rózsafüzért tartó kis Jézussal.A főoltáron két térdeplő angyal dicsőíti a tabernákulumban jelenlévő Oltáriszentséget. A tabernákulum ajtaján az emmauszi vacsora képe látható dúsan aranyozott fadomborműn.3 mellékoltár található a templomban.Közvetlenül a szentély előtt jobb oldalon helyezkedik el a Jézus Szíve oltár, melyen két márványdíszítéses oszlop között áll a Jézus Szíve szobor, Szent István és Szent László szobra között. Az oszlopokon kis angyalputtók ülnek. Jézus, figyelmeztetően mutat Szentséges Szívére. Szent István jogarral és az országalmával, Szent László bárddal a kezében látható.A bal oldali mellékhajóban a Lourdes-i oltáron terméskövekkel kirakott mélyedésben áll a Szűzanya szobor, kék övvel átfogott fehér ruhában, lábán piros rózsák. Az oltár alatt a Szent Sír helyezkedik el.A jobb oldali mellékhajóban a Szent Anna oltár oltárképén Szent Anna imádkozik Máriával és Joakimmal, ki felfelé tekint az angyalok és a galamb képében látható Szentlélek felé. Az oltáron két oldalt áll Szent Vendel és Szent Rókus szobra.
A templomban még Szent József, Szent Antal és Kis Szent Teréz nagyméretű szobrai láthatók.A kóruson áll az 1941-ben készült két manuálos, pneumatikus vezérlésű orgona. Homlokzatának 3 ablakában ezüstre festett horgany sípok szólnak. Az orgonaszekrényét kis angyalputtó díszíti. 1964 óta villanymotoros fújtatóval működik.A templom az országos műemlékek között szerepel a trinitáriusoktól származó aranyozott ékköves kehellyel és a sugaras szentségtartóval együtt.