Szent Mária-Magdolna templom
Frissítve ill. megerősítve: 2024.01.23.
Összegyűlt 320 adományozásnak hála 4,5 millió forint arra, hogy a miserend.hu közepében működő struktúra és adminisztrációs felület megújulhasson, hogy modernizálhassuk és ezen keresztül frissíthessük a miserend.hu-t. Köszönjük szépen a sok-sok támogatást, a gyűjtés megosztását, minden hálát és fohászt!
Folytatódjon hát a munka önkéntesen és fizetve egyaránt!
Az adománygyűjtés részlete, állása, és biztonságos fizetési mód elérhető az Adomány.hu oldal:
Kapcsolódó információk
Bemutatkozás
A település erdetileg IV. Béla adománya a Nyulak-szigeti apácáknak. Eredeti templomát a török alatt kapják meg az evangélikusok. A jelenlegi templom 1747-ben épül Mária Terézia rendeletére az építtető Baniczky Tamás gróf. Csömörhöz tartozik 1926-ig, ekkortól önálló. 1978–79-ben kap új liturgikus teret, teljes felújítása 1985-ben fejeződik be. A plébánia ingatlanvásárlással, illetve cserével 1995-ben kerül a templom mellé. A templom az 1997. évi LIV. törvény alapján 15 774. törzsszám alatt II. kategóriába sorolt műemlék. A plébánia az 1993-as egyházmegyei határrendezés során került a váci egyházmegyétôl az esztergom-budapesti főegyházmegyéhez.