Szent Lipót templom
Frissítve ill. megerősítve: 2021.06.30.
Összegyűlt 320 adományozásnak hála 4,5 millió forint arra, hogy a miserend.hu közepében működő struktúra és adminisztrációs felület megújulhasson, hogy modernizálhassuk és ezen keresztül frissíthessük a miserend.hu-t. Köszönjük szépen a sok-sok támogatást, a gyűjtés megosztását, minden hálát és fohászt!
Folytatódjon hát a munka önkéntesen és fizetve egyaránt!
Az adománygyűjtés részlete, állása, és biztonságos fizetési mód elérhető az Adomány.hu oldal:

Kapcsolódó információk
Bemutatkozás
A Szent Lipót tiszteletére szentelt római katolikus templom 1844-47-ben épült klasszicista stílusban, Zborovszky Antal tervei alapján, aki a Grassalkovich uradalom építésze volt. A pilaszterekkel három részre tagolt főhomlokzat középső mezője az enyhén homlokzat elé lépő, kétemeletes toronyban folytatódik.
A csehsüveg boltozatos belső szentéllyel záródik, festett kazettás díszítésű. A hajó belül törtvonalú lizénákkal keretezett oltárépítmény háromrészes főpárkányát korinthoszi oszlopok tartják. A párkányra ülő törtívű mezőben sugaras istenszem látható, amelyet vázák fognak közre. A templom előtt Szent Vendel szobra áll 1842-től.