Nagyboldogasszony-bazilika
Frissítve: 2012.08.15.
Kapcsolódó információk
Szombaton 10 órától hittanóra az elsőáldozók számára, 11 órától a bérmálkozók számára
Bemutatkozás
A nagy multú középkori egyházmegye székhelye és a messze földön híres székesegyház a török pusztítás majd a Reformáció és az új fejedelmi palota építkezéseinek áldozatául esett. A visszafoglalt városban eleinte a püspökök szerény anyagi helyzete és az újjáépítések napi problémái nem engedték meg a hagyományokhoz méltó egyházi építkezések megindulását. A század közepére azonban a viszonyok rendeződtek, a püspöki jövedelmek növekedtek, és napirendre kerülhetett az egyházmegye megszervezése, a székesegyház, valamint a papnevelde felépítésének kérdése. A váradi püspökök megragadták az így kínálkozó lehetőségeket, és új épületegyüttesekkel igyekeztek városuk régi fényét visszaadni. Majdnem a kezdetektől jellemző az építészeti feladat egységes megfogalmazása, vagyis az a sajátság, hogy a székesegyház, a püspöki palota és a szeminárium alkotta közös kompozícióban gondolkodtak. A jelenlegi székesegyház építésének elkezdése Forgách Pál püspök (1747-1757) nevéhez fűződik, aki az épület tervének elkészítésére Franz Anton Hillebrandt fiatal bécsi építészt kérte fel. Az építész 1750-ben a püspökkel folytatott tárgyalás után kötelezte magát három vázlat alapján 11 rajz elkészítésére.Hillebrandt az elkészült tervrajzokat átadta a püspök bécsi ügynökének, Bernáth Györgynek. Ez utóbbi jelenlétében három bécsi építőmester átvizsgálta a rajzokat, a már elkészült modellel összehasonlította és egyes módosításokkal kivitelre ajánlotta. Ezek után Bernáth a terveket bemutatta a kancelláriának is, az pedig jóváhagyta a püspök szándékait és építészeti elképzeléseit.
A székesegyház alapjainak kiásása még 1751-ben megkezdődött. Ez időben már olasz kőművesek is jöttek Giovanni Battista Ricca vezetésével. Ricca "átformálta"Hillebrandt terveit, és vezetése alatt 1752. október végéig az alapfalak már a föld színéig emelkedtek, 1753-ban pedig az ablakok alsó párkányáig. 1756-ben a püspök felszentelte az ideiglenes székesegyházat, amely addig csak megáldott volt. A lendületes építést két esemény, egyrészt az építész Ricca halála 1756-ban, másrészt Forgách püspök váci püspökké történt kinevezése gátolta meg. Apüspöki szék betöltetlensége alatt Kruspér István királyi tanácsos és Keserű Györgyváradi kanonok irányította a munkát, a mesterek pedig Domenicus Luchini keze alatt dolgoztak. Az 1759-ben kinevezettPatachich Ádám nagyszabású építkezései elsősorban a főúri rezidencia kialakítását célozták, ezért a székesegyház háttérbe szorult. Egy 1759-es jelentés szerint az eltelt kilenc év alatt Johann Michael Neumannfelügyelete alatt teljesen beboltozták a templomot, a főhajó, a kereszthajók, a szentély csehboltozása s a félgömbszerű szentélyzáródás, a tető alá süllyesztett kupola is elkészült, hasonlóan a sekrestyék, valamint a föléje épített helyiségek, a nyolc oldalkápolna és a föléjük épített nyolc oratórium.
Josef Koller kamarai tanácsos és Hillebrandt tervrajzokkal kísért felterjesztésében egy sor változtatást javasolt - a szentély két ajtajának befalazását, módosítást a kripta méretében, orgonakarzat létesítését, valamint a homlokzat módosítását - amelyhez a királynő hozzájárult. A felterjesztett tervrajz latinkereszt alaprajzú, két mellékhajós, sekrestyés, két homlokzati tornyos templomot ábrázolt. Felvetődött az "ambulacra", a székesegyház sekrestyéjéből a rezidenciához, illetve a kanonoki házakhoz vezető árkádos épületszárnyak építése. A kancellária anyagi megfontolásból ez utóbbit elvetette. Az építkezés továbbra sem haladt megfelelő ütemben. Mária Terézia 1776. március 8-án kalocsai érsekké nevezte ki Patachich püspököt, és ezzel a munkálatok megszakadtak. A káptalan Salamon József kanonokot bízta meg az építkezés folytatásával. A kanonok ragaszkodott Ricca eredeti terveihez, ezáltal számtalan nézeteltérése volt Neumannal, aki Hillebrandt elképzeléseit követte: a már keretelt óranyílásokat befalaztatta, és az órát nem a toronyba hanem a középső oromzaton helyezte el.
Ricca itáliai és Hillebrandt klasszicizáló barokk felfogása közti különbségből eredt a heves ellentét. A királynő Hillebrandtot vette védelmébe, így az ő elképzelései valósultak meg a homlokzat, valamint a külső-belső díszítésben, de ugyanakkor megsürgette az építkezést is. 1779. augusztus 17-re kitűzte az ünnepélyes felszentelés időpontját. Ennek ellenére a befejezés késett. 1779. december 8-án Korniss Ferencnagyprépost megáldotta a templomot, de ünnepélyes felavatására csak 1780. június 25-én került sor. Kollonitz László erdélyi püspök szentelte fel, akit ugyanezen a napon Mária Terézia váradi püspöknek nevezett ki.
