Szent Imre templom
Frissítve ill. megerősítve: 2025.12.13.
2026-ot hatalmas újítással kezdjük, még akkor is, ha van mit ezeken csiszolni.
- Naptár nézetben látható minden templom liturgikus rendje mostantól, és naptárként is kezeljük a miserendeket. Vannak ismétlődő szentmisék, de lehet kivételeket megadni egy-egy különleges napra. Lehetnek alkalmi misék, és visszatérő szentségimádások is.
- Másik hatalmas újítás, hogy minden látogatónk beküldhet már kész módosítási javaslatot. Csak írd át a templom miséit, majd megadva elérhetőségedet és egy üzenetet, be is küldheted a javaslatodat. Így a gondnokok, felelősök és szerkesztők egyetlen gombnyomással élesíteni tudják a legújabb frissítéseket, és máris mindenki számára elérhető lesz a helyes miserend.
- A templom naptárját már felveheted saját naptárjaid közé is, így mindig látod a friss miserendet. Vagy más honlapba is be lehet illeszteni a mindig frissé váló templomi miserendet.
- A keresőfelület is megkezdte átalakulását, hogy jobban kézre álljon még mobilfelületeken is. Itt még sok tennivaló van, de az utat elkezdtük.
Ez a fejlesztés nem jöhetett volna létre a több mint 300 támogatónk nélkül, akik adományaiból tudtunk fejlesztőket felbérelni a munka dandárjára, majd önkéntes programozóink további több mint száz óra munkát beletettek a fejlesztésekbe már így is. És még nincs vége.
Hálásak vagyunk minden adományért, támogatásért, imáért!
Kapcsolódó információk
minden hónap utolsó vasárnapján 16:30 órakor görögkatolikus szent liturgia van.
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
A közösség templomot épít, egyházközségében évek óta él a vágy, hogy az 1944-ben felrobbantott temploma helyébe újat építsen. A templom teljes átadását és megáldását 2021 október 30-án szombaton 10 órakor tartják.
Nincs még száz éve sem, hogy Rákóczi-ligeten, Dunaharaszti délkeleti részében, önálló egyházközség ill. plébánia alakult. A 20-as években káplán járt ki ellátni a lelkészi feladatokat: 1925-től Kardos Béla, 1928-tól Győri Antal. A húszas-harmicas évek fordulóján helyezték ide Kern Józsefet: az ő idejében építették a templomot és az akkori plébánia épületét. A templomépítés céljára 1925-től több alkalommal tartottak gyűjtést, először helyi, majd országos szinten, sőt több alkalommal adott segélyt a Vallásalap is. A kezdeti elképzelések szerint a Rákóczi-ligeti elemi iskola helyére (ez eredetileg egyházi tulajdonban volt; rövid ideig az iskola épületében is tartották a szentmiséket), illetve a Tulipán térre került volna az épület. A közösség 1927-ben már rendelkezett szükségkápolnával, és Tomasz István ebben az évben készítette el a templomépület terveit. Az építési munkákat Rupp Gyula építész vezette. A templomot Hanauer Árpád István váci megyéspüspök úr szentelte fel 1932. május 8-án, Szent Imre tiszteletére. A környékbeli hívekkel együtt az ünnepen résztvettek Fitz Artúr országgyűlési képviselő, a járási főszolgabíró, Földvári Aurél főjegyző, Buócz Rezső Rudolf esperes-plébános és Kern József káplán, mint helyi lelkész. A 44 cm átmérőjű harangot Szlezák László öntötte 1934-ben. 1937-ben elkészült a hitoktatói lakás is, tehát a lelkipásztor a hívek közt élhetett. 1936-ban Besenszky Imre káplánt helyezték ide, aki 1943-ig teljesített itt szolgálatot. Közben 1939-ben Rákóczi-ligeten kihelyezett káplánságot hoztak létre. 1943-ban Besenszky Imre helyére Cser József került. 1944-ben a templomot felrobbantották. Ennek a romjai a jelenlegi kápolna kertjében találhatók. A háború végére pap és templom nélkül maradtak az itt élő katolikusok. Lelkipásztort az egyházközség legközelebb 1946-ban kapott Bertalan Sándor káplán személyében, aki a "Falu"-ból járt ki, feladatait ellátni. 1949 őszén az eredetileg paplaknak készült épületet felszentelték kápolnává. A közösség azóta is ebben az épületben tartja a szentmiséket és az egyéb szertartásokat.
