Szent Imre-templom
Frissítve: 2023.05.30.
hétfő
kedd
szerda
17:00
csütörtök
péntek
szombat
18:00
vasárnap
10:00
hétfő
kedd
szerda
18:00
csütörtök
péntek
szombat
19:00
vasárnap
10:00
Bemutatkozás
újraalapítva: 1778.
Itt működött egy pálos rendház 1263-ban, templomát Szent Imréről nevezték el. A badacsonyi "Klastromkút" mellett állt. A török időkben a templom teljesen megsemmisült, romjait 1887-ben tárták fel.
1297-ben említenek az okmányok egy román stílusú plébániatemplomot, melyet Szent István vértanu tiszteletére szenteltek. A török idő alatt a plébánia megszünt. 1717-ben püspöki engedéllyel remeték telepedtek le a templom mellett, hogy Szent István király tiezsteletét előmozdítsák. A romos templomot 1746-ban közadakozásból helyreállították és Szent István király tiszteletére szentelték fel. II. József megszünteti a remeteségeket, ekkor a templom pusztulásnak indul. Mivel a település és a környék templomai elpusztultak, 1757-60-ban egytornyú barokk templomot építettek, Szent Imre tiszteletére, az 1344-ben említett templom romjaira. Az 1903-05-ben alapított Bazalt Bánya Rt. közeli kötélpályája és a robbantások, jelentős károkat okoztak az öreg épület szerkezetében. A veszélyessé vált templomot 1931-ben lebontják.
A 60-as években a templom plébánosa volt dr. Lékai László, a későbbi bíboros, prímás, esztergomi érsek.
Badacsonytomaji templom patrocíniuma.
Szent Imre oltalmának folytonossága (írta: Káloczi Kálmán, a Balaton Világörökségéért Alapítvány Kuratóriumának elnöke)
Eddigi ismereteink szerint - írtuk egy korábbi tanulmányban - Badacsonnyal kapcsolatban Szent Imre titulus írásos emlékeinkben először 1263-ban, II. Pál veszprémi egyházmegyei püspök vizitációs oklevelében olvasható. Hasonlóképpen állíthatjuk ezt a mai badacsonytomaji római katolikus templom oltalmazójáról, Szent Imréről, hogy neve ezen oklevél megszületése óta, háromnegyed évezrede biztosan és folyamatosan jelen van, így elválaszthatatlan településünktől.
Az természetesen kérdés marad továbbra is, mikor telepedtek meg az első remeték a hegyen, mikor épült meg a klastrom, s mikortól és miért élvezi e szakrális hely Szent Imre oltalmát.
A XIII. század elején vette kezdetét a magyar királyság társadalmának számottevő átalakulása. A korábbi hadjáratok során a királyt illető foglyok Badacsony környékére is lettek letelepítve, váltak az uralkodó udvarnok népeivé. A nemzetségi birtokoknak és a királynék kíséretében érkező lovagoknak jutott adomány földeknek ez idő tájt megkezdődött felosztása miatt viszont kisebb birtokok szolganépéivé is válhattak az itt élő szolganépek. Hogy ez a vidék nem vesztette el lakóit sem a tatárdúlás, sem a főúri hatalmaskodás következtében, bizonyosan köszönhetjük az itt élő szerzeteseknek is. A remeteközösségek tagjai a városok zajától elvonulva élték. A túlvilági létre, Istennek tetszeni vágyó, életüket kitöltötte a mindennapi ima, szükségleteik érdekében végzett példamutató munka. A barátok befogadták a kolostorba a környék arra alkalmas fiataljait részint laikus testvérnek, részint novíciusnak, akiknek a képzését is biztosították. Dr. Bertényi professzor úr felhívta figyelmemet arra - ezúton is köszönet érte -, hogy magánosok adományaiként is kerülhettek szolganépek egyházi függésbe. Sőt esetenként olyanok is lehettek köztük, akik elszegényedve szabad ("liber") állapotukat feladva önmaguk kértek egy földdarabot, és álltak az egyház szolgálatába.
A Gyöngyösi Gergely írta Pálos rendtörténet szerint a Pécs melletti Patacs volt az első, 1325-től egyértelműen pálosként működő kolostor, ezt a Gyöngyösi számára elérhető források íratták vele. Solymosi László 2005-ben kimutatta, hogy a Gyöngyösi Inventáriumában szereplő „Insula Pilup”, azaz Pilupsziget Szent Ilona kolostorként már 1221-ben létezett, és a mai Révfülöp tóparti részén lehetett. Ez egyben annak is bizonyítéka, hogy az első XIII. századi remeteközösség, amelyről okleveles ismeretünk van és a Pálos rend alapításában szerepet játszott Pál püspök oklevele révén, szomszédságunkban, Révfülöpön jött létre. Az oklevélben olvasható remeteközösségek döntő hányada a Bakony illetve a Balaton-felvidék nyugati részén működött. Mályusz Elemér Egyházi társadalom a középkori Magyarországon című monográfiájában olvasható a 240.oldalon, hogy feltehetően már a XI-XII. században a hegyes völgyes vidékeken egymástól elhúzódva s egymásról mit sem tudva éltek remeték.
Oklevelek és a remeték megtelepedésének helyei bizonyítják, hogy előszeretettel választották klastromaik felépítéséhez a szőlős vidékeket. Insula Filupon (a mai Révfülöp) a Szent Ilona kolostor remetéi egy 1221-ből fennmaradt oklevél szerint két szőlőt is kaptak a II. András vezette Szent Földi keresztes hadjáratból szerencsésen éppen ekkor visszaérkező Sol ispántól.
A szőlős tájnak számító Balaton-felvidéken, de másutt is, így Esztergom, Buda és Eger körül is növekedett a kolostorok száma a XIII. század második felében, amelyekben az egykori remeteközösségekből kialakult szerzetes közösségek éltek, s viselték megkülönböztetésül a Szent Kereszt szerzetesek nevet.
1308 kora telén a pápa követeként Budára érkezett Gentilis bíboros. A szentkereszti remeték főnöke kérte tőle, hogy erősítse meg, hogy Szent Ágoston reguláját követhessék, és ugyanakkor függetlenek maradhassanak. Gentilis a kérésnek engedett, oklevelében már ő is Szent Kereszt remete rendjének nevezi őket, amelyet majd XXII. János megerősített, és engedélyezte a generálisválasztás jogát.
A Badacsony hegy oldalába épített Szent Imre kolostor szerzeteseiről Pál püspök 1263-as oklevelét követően egy 1317-ben keletkezett oklevél is tájékoztat: Gulácsi Ladomér adományozott nekik szőlőbirtokot.
F. Romhányi Beatrix „Pálos gazdálkodás a középkorban” című könyvében írja: „A lelkiek a földiek nélkül nem tarthatók fenn…”. A pálosok gazdálkodásának kialakulása némi párhuzamot mutat a nyugat-európai monasztikus, elsősorban ciszterci a XII. század végi és a XIII. századi gazdálkodással. A viszonylag kisméretű, ám sajátos összetételű birtokaikon meglehetősen innovatív módon olyan gazdálkodást folytattak, mely már kapitalisztikus sajátosságokat is mutatott. A megszerzett bevételeikből pedig egyre nagyobb mértékben voltak képesek pénzügyleteket lebonyolítani. Gazdálkodásuk egyben arra is rávilágít, hogy ez a nagyrészt Magyarországon elterjedt rend – és nyilván nem csak ez – milyen mértékben igazodott a szerzetesi gazdálkodás európai gyakorlatához, ilyen módon is tükrözve a közép-kori Európa egységét. A Badacsony-hegy keleti magaslatán megépült Szent Imre kolostorban élő szerzetesek gazdálkodása az előzőekben leírtak alapján a ciszterci rendhez fogható. A ciszterci rend gazdálkodásának alapegységévé a grangiának nevezett majorság vált, saját kezelésében tartott, mezőgazdasági termeléssel foglalkozó birtokegységei, melyeket a kolostortól térben elkülönülten, de onnan könnyen megközelíthető helyen alakítottak ki. A birtokok művelése a laikus testvérek (conversusok) feladata volt. Jobbágyfalvakat nem fogadtak el. Ez a rendszer működőképes volt mindenhol és mindaddig, ahol és ameddig megfelelő számban léptek be laikus testvérek a rendbe. A közép-európai térségben a ciszterciek már korán szembesültek a munkaerőhiánnyal. Velük szemben a Pálosok, lévén magyar alapítású, helyi embereket is foglalkoztató rend, kedvező feltételeket biztosított a királyi illetve a földbirtokosi, de még az egyházi birtokokról elmenekülő szolganépeknek is, megteremtve egy gyarapodó közösség kereteit. F. Romhányi Beatrix fentebb idézett tanulmánya hosszasan sorolja függelékében azokat a pálos kolostorokat, ahol a Pálos kolostorok birtokai között majorságokat találunk.
Egy átlagos pálos birtok kisebb szántókból, rétekből, gyümölcsösökből, halastavakból, esetleg erdőkből álltak, az első időben mindenütt szőlők és malmok is tartoztak hozzá. Az itteni birtok rendelkezett malommal, ezt alátámasztani látszik, hogy az egykori Szent Imre kolostor területén 1954-ben egy transzformátor tartóoszlop gödrének ásása közben őrlőkövek kerültek napfényre. A szőlők gyarapodásáról pedig Gulácsi Ladomér adományozó 1317-es oklevele szól, de ez jelenik meg az 1930-as években az Eszterházy Hitbizomány főintézőjének Krassay Vilmosnak a Badacsonyi Szürkebarát bor névadásáról szóló történetében is.
A kolostor birtokainak egy része a szerzetesek önellátását biztosította, míg a szőlők és a malmok kezdettől fogva pénzbevételt jelentettek, és az idők folyamán a kolostor gazdálkodásának alapjaivá váltak. Többször a malmokhoz kapcsolódva, de önállóan is igen gyakran találunk halastavakat. Valószínűsíthető, hogy a halastó a mai Nemesgulácsra vezető út menti területen helyezkedett el, amely most is a Halastói dűlő nevet viseli. Ennek jövedelme azonban viszonylag csekély lehetett, működése lényegében a kolostor szükségleteit elégítette ki. Amennyiben felesleg keletkezett, azt nyilván értékesítették, de arra is van adat, hogy az adományozó eleve kikötötte: a felesleget más kolostoroknak kell továbbadniuk. A hegy meredélyeit szegélyező sziklák folyamatos omlása, s a keletkező kőfolyások anyaga a fagynak kiválóan ellen állt, így építőanyagként már a római kor óta használták. A bazaltkő, mint építőanyag bányászatának és szállításának szervezése, a déli part felé szerzetesekhez kapcsolható, mint volt ez a Somogyvári Szent Egyed kolostor építése idején is. Feltételezhető, hogy a tatátjárást követően, amikor somogyi területeken is megkezdődött a kővárak építése, templomok és kolostorok helyreállítása, bővítése a kőkitermelése és a Balatonon át szállítása folytatódott, Ebben az itteni szerzeteseknek is lehetett szerepe.
A Badacsony-hegy keleti oldalán a hegy lábánál valószínűsíthető kezdetben a major, amely egy gyarapodó közösség kereteit adta, segítve a falu kialakulása a mai Nagykör utca helyén, a forrás körül, amely a mostani utca legmagasabb pontjától délre a hegy felé befutó kis utcácska végén fakadt. Kissé lentebb épült meg a szerzetesek adminisztrálta Szent Imre oltalma alatt álló templom. Fentebb kissé, pedig található azóta is a cinterem, azaz a temető. Az 1334, 1335, és 1337-es években érkező pápai tized szedők Tomajról nem jeleznek összeget, tekintettel arra, hogy a szerzetesi irányítás alatt álló egyháznak nem kellett pápai tizedet fizetnie.
A Veszprém megye Régészeti Topográfia (továbbiakban: VmRT) kiadványban olvasható:„a község a Badacsony-hegy délkeleti lábának lejtőjére épült, ill. települt. Kelet felöl, a tölcséres Balaton öböl tőzegszintje simul a hegylejtőjéhez, amely egy 1344-es oklevél szerint: még nyílt víz volt. A tóparton húzódó vásáros út, a „via magna Vasarusvth dicta” északnak kanyarodva kerülte meg az öblöt”. Az öböl nyugati oldalán található a Maróti rév domb, amely a Kőröshegyről, vagy Somogyvárról érkező kompok kikötő helye, ezt érintette a Vásáros út, amely a legközelebbi vásárhelyre, Tapolcára vezetett. Valószínűsíthető, hogy a község az 1300-as évek legelején a szerzetesek tevékenysége következtében jött létre, és lakói gazdagodása okán kapta meg a püspöktől az engedélyt, és építhette meg ekkor tájt Szent Imre titulusú templomát, ahol az adminisztrációt is a Pálosok végezték, mint írja „Badacsonytomaj története” című könyvében Kalmár László. Ezt alátámasztja, a VmRT-ben olvasható utalás. Amikor Badacsonytomajon Bazalt templom felépítése miatt 1934-ben elbontották a korábbi községi templomot, a bontásnál jelenlévő szakértő építészek megállapították, hogy középkori, román stílusú épületmaradványokra épült.
A XIV. század közepén még bizonyos, hogy létezett a Badacsony-hegy keleti oldalán, egy magaslaton a Szent Imre Pálos kolostor.
A Szent Imre titulust viselő kolostort Gyöngyösi Gergely, a Pálos rend generálisa 1520-ban történt vizitációja során azonban már nem tudta meglátogatni, addigra megszűnt működni. A szerzetesek elhagyták, helyükre mások nem költöztek. Mikor hagyták el? Erről nincs pontos adat. Vagy az Erzsébet királyné és Zsigmond király közötti, a Nyugat-Dunántúlon dúló harcok során, vagy az első török betörések körüli időkben. Az tény, hogy a Badacsony-hegyen a középkorban négy falu létezett, déli oldalon Lád, nyugaton Tördemic, északon Köbölkút, keleti lejtőjén a hegynek pedig Tomaj.
Az 1300-as évek első felében minden településen volt már egyház, a legősibb Ládon a vértanú Szent István titulusa alatt, nyugaton Szent Mihály védszent oltalma alatt, Köbölkútét nem ismerjük, Tomaj faluban, mint írtuk Szent Imre patrocíniuma alatt.
A török támadást és pusztítást követően Tomaj népessége elmenekült, a Szent Imre titulusú temploma hosszasan nem működött. A szomszéd település, Lád a török hódoltságot követően nem települt újra, hanem a területe megoszlott, nyugati része került Tördemichez Lábdi néven, keleti része pedig Badacsonyi szőlők néven Tomajhoz, s lett ettől kezdve Badacson-Tomaj a neve. Lád Szent István vértanú nevére szentelt temploma Tomaj területére került, állapota lehetővé tette, hogy Tomaj lakói misére odajárhassanak. A tomaji Szent Imre templom a török időben rommá vált. A török hódoltságot és a reformációt követő időkben lelkipásztort kisegítő, pótló laikus férfi, többnyire tanító látta el az egyházi szolgálatot, püspöktől engedélyt, licenciát kapott, hogy a misézés és gyóntatás kivételével, melyek fölszentelt papot tételeznek föl, lelkipásztori munkát végezzen: keresztelt, esketett, temetett, ájtatosságokat vezetett, prédikált, illetve fölolvasott prédikációt, ő volt a licenciátus. Szigliget, Tördemic és Badacsonytomaj leányegyházakkal az 1730-as évek elején a keszthelyi kerület egyik legszegényebb plébániája volt. http://doktori.btk.elte.hu/hist/denesitamas/diss.pdf
A badacsonytomaji licenciátus létét bizonyítja, hogy fennmaradt egy 1737-ben lefolytatott vizsgálat irata, ebben olvasható: a tanúk azt állították, hogy Búzás Mihály badacsonytomaji licenciátus birtokolta a gulácsi határban lévő vitás rétet.
A Régészeti Topográfiában olvashatunk arról a XVIII. századi összeírásról is, amely a Csúzy család által a Pápán megtelepedett Pálosoknak adományozott birtokokat tartalmazza, a kartonlapra rárajzolták a Badacsony-hegy déli oldalán lévő szőlőbirtokot a hegyoldalban lévő templommal együtt, alant pedig a képen a Balatont is láthatjuk.
Azt viszont tévesen állapítja a fenti kiadvány, hogy a képen lévő templom rajza azonos lenne Tomaj első templomával, amelyet az oklevelek 1344-ben említenek először. A képen határozottan felismerhető a mostani Kisfaludi forrás környéke, ahol valójában Lád temploma volt, amelynek patrónusa vértanú Szent István volt. Nem Géza fejedelem fia, az Árpádházból való Szent István, hanem Szent István, a protomártír. A legenda szerint ő az, aki megjelent Géza fejedelem feleségének álmában, s keresztségben ezért kapta gyermekük az István nevet.
Ez az állítás, hogy Szent István titulusát viselő templom lett volna Tomaj első temploma valótlan, megjelenik ugyan még Badacsonytomaj mostani honlapjának helytörténet fejezetében is, állítólag Békefi Remig történészt idézve: „Tomaj (ma Badacsonytomaj a Badacsony hegy keleti oldalán, a Balaton partján) egyháza 1344-ben Szent István vértanú tiszteletére avatva...” azaz „ ...cuius (Thomaj) ecclesia parochialis in honore beati Stephani protomartiris foret constructa...”
Sem Békefi Remig, sem Holub József neves történészek nem vették figyelembe - s őket idézve a Régészeti Topográfia sem -, hogy a hajdanvolt középkori Lád településnek a Badacsony-hegy déli oldalán épült Szent István vértanú titulusú templomának első írásos említése 1297-ből való. Ez az egyház eredetileg a török pusztításig Lád település temploma volt, mint azt helyesen idézi Kalmár László a „Badacsonytomaj története” című munkájában, a tördemiciek önálló templomépítési szándéka kapcsán.
Padányi Bíró Márton veszprémi püspök vizitációja során 1746-ban a Badacsony-Tomajon lévő templomot is sorra vette, pedig akkor még az egykori ládi templom szolgált egyházként a településen.
Badacsonytomaj egyházközségének História Domusa szerint 1746-os vizitációját követően, de még az ő püspöksége idején helyreállították a török hódoltság során tönkrement badacsony-tomaji Szent Imre templomot. A templomépítéshez és a plébániaalapításhoz a telket, a tervrajzot és az építkezési anyag jó részét maga a püspök adta. Többször ő fizette a munkásokat is. A falu és környéke szolgáltatta a fuvart, lakosai segédmunkásként dolgoztak és élelmezték a szakmunkásokat. Végül 1757-ben a Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepére elkészült a templom felújítása, szeptember 14-én újraszentelték a Szent Imre oltalma alatt álló templomot Badacsony-Tomajon. Erről a korról olvashatunk Pehm József „Padányi Bíró Márton veszprémi püspök élete és kora” című, 1934-ben megjelent művében.
A História Domus szerint az egykori ládi templom megközelítése nehéz volt, helyette püspöki segítséggel felújították, újjáépítették a Tomaj település központjában lévő egykori Szent Imre templomot.
Ez az időszak már a török hódoltság utáni újjáépítés kora. Ekkor még Tomajnak önálló egyházi anyakönyve nem volt, a tördemici egyháznál vezették azt 1792-ig, addig annak filiáléja volt.. Ezt követően lett újra saját plébániája és papja. Ez a templom az 1932-ig az új templom megáldásáig szolgálta Isten dicsőségét és a hívek hitbéli gondozását.
Az 1934-ben lebontott régi Szent Imre templom - az 1928-ban készült, a Keszthelyi Balaton Múzeumban látható fényképek szerint - középkori eredetű volt. A templom elbontásánál jelenlévő építészek szakmai véleménye is az volt, hogy ez a templom alapjaiban és némely más részében megőrizte az Árpád kori építészet jegyeit.
Az eredeti templom helyén most a Katolikus Közösségi ház együttese emelkedik, mely Szerenka Miklós plébános atya tevékenysége alatt épült, és 1993-ban dr. Szendi József érsek szentelte fel.
Az 1931 -1932-ben neoromán stílusban, Fábián Gáspár által tervezett, Varga Sándor plébánossága alatt épült kéttornyú Bazalt templom szintén Szent Imre oltalmába ajánlott egyházként vált messze földön nevezetessé. 1932. október 9-én dr. Rott Nándor püspök áldotta meg. A Szent Mihály Főegyházmegye (Veszprémi Püspökség 1932. évi Egyház Megyei Iktatókönyvé-nek 4221 számú bejegyzése (Numero Protokolli) szerint „az új templomot a megyéspüspök megáldja”, dátuma ugyan hiányzik, de az előző 4220 számú bejegyzés időpontja X. 29, a követő 4222 számú bejegyzés dátuma X. 21.)
Számos helyen olvashattunk arról, hogy 1932. október 9-én felszentelés történt, de mint előbbiekben olvashattuk, az téves.
Ugyan nagy ünnepség volt ezen a napon, de ez annak köszönhető, hogy 1932. október elsején Horthy Miklós kormányzó aláírta a határozatot, mellyel dr. Rott Nándor veszprémi püspöknek egyházkormányzati, hitéleti és kulturális érdemeiért I. osztályú Magyar Érdemkeresztet adományozott. Az október 9-i „badacsonytomaji ünnepségen megjelent és beszédet mondott Madarász István dr., miniszteri tanácsos pápai prelátus, továbbá Eszterházy Móric gróf, a kerület képviselője is. Délben közös ebéd volt, amely alatt Rott Nándort 15 éves püspöki jubileuma és a kormányzói kitüntetése alkalmából lelkes ünneplésben részesítették. A környékbeli plébániák körmenetet szerveztek az ünnepségre.
„Rott püspök felszentelte a Balaton-vidék egyik legszebb templomát” címmel jelent meg tudósítás 1932. október 11-én a ZALAI KÖZLÖNY Napi Hírek rovatában a badacsonytomaji eseményről.
Ez lehetett az oka annak, hogy a sajtó hatására a közvélemény helytelenül felszentelésről tudott.
A régi templom lebontását követően 1934-ben szentelte fel egy gyarapodó közösség szeretetteljes körében Rott Nándor püspök az új templomot (ekkor történt a főhajó tizenkét oszlopának krizmával történő megkenése, és a szilárdan rögzített oltár szentelése) az általa végzett 1934-es, 474 badacsonytomaji fiatal bérmálását megelőző napon. „Templomot konszekráltam április 29. Vasárnap remek meleg időben. A templom igen szép, vagyona azonban nincsen. Még vannak szükségletei. Padokat kérnek tőlem.” Az idézet olvasható „Rott Nándor Veszprémi püspök bérmálási feljegyzései, 1921-1938” című kiadványban a 159. oldalon, melyet sajtó alá rendezett Körmendy József, Rajzi Pál Veszprémben 2000-ben. Kiadta Veszprém megyei Érseki Levéltár.
