Szent Domonkos-templom
Frissítve ill. megerősítve: 2015.03.23.
323 támogató közreműködésével 4,5 millió forint gyűlt össze, hogy a miserend mélyét megújítsuk.
A gyűjtés lezárulása után elkezdtük egy céggel a részletes tervek kidolgozását. Az elkészült tervhez aztán több kivitelezőt is megkerestük. Majd nem régen megszületett a szerződés. És most folyik a munka.
Kapcsolódó információk
októberben rózsafüzér pénteken 1/2 6.
Bemutatkozás
A nagylengyeli templom 1787-ben a régi templom helyén épült. A korábbi templomnak 1421-ből ismert egy bizonyos Lőrinc nevű plébánosa. A régi templom is Szent Domonkos tiszteletére volt szentelve. A mai nagylengyeli plébániatemplomot Árkosházi Sárkány Gábor, nagylengyeli főnemes építtette 1787-ben. A török időkben elpusztult, szomszédos kökényesmindszenti pálos kolostor romjait a nagylengyeli gazdák ökrös szekereken hozták ide, részint e kövekből épült a mai templom, alatta a kriptával. A szentélyt Stefan Dorfmeister (1729-1797) osztrák festőművész festményei díszítik. A hajórész kifestésében a művészt közbejött halála akadályozta meg. A toronyban három harang van, a nagyharangot nagylengyel hívő közössége öntette 1773-ban.