Árpád-házi Szent Erzsébet-templom
Ha valami mégsem stimmel, kérjük jelezd a közösségnek!
- Naptár szerkesztése: a miserendnél a naptár elemekre kattintva módosíthatod az egyes alkalmakat, majd egybe beküldheted a javaslatodat.
- Észrevétel küldése: ha nem tudod szerkeszteni, de tudod mi változott, küldj be észrevételt.
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
A templom építése 1959-61-ig tartott. A téglát a szomszédos község, Bácsalmás zsinagógájának lebontásából vették, melyet lőcsös szekerekkel szállítottak ide.
Az építkezés kezdeményezője Varga Imre és Tóth István (későbbi plébános) káplánok voltak. A tervezőmérnök Mezős Mihály volt. Az építésvezető Körmöczi János mellett a brigádokba összeállt hívek voltak a segédmunkások. A faanyagot Ausztriából kapták ajándékba.
1961-ben Grősz József érsek szentelte fel az elkészült modern stílusú templomot.
A templomban Prokop Péter pap-festőművész (1949-55-ben hitoktató volt Mélykúton) festményei láthatók, melyeket a Rómából küldött ajándékba. A keresztút 14 képét a felszentelésre ajándékozta, majd 1962-ben a nagy szárnyasoltár képeket is ő készítette, melyen az irgalmasság testi cselekedeteit hét képen, a szentek életéből vett jelenetekben ábrázolja a Szent Máté evangélium alapján.

