Jézus mennybemenetele templom
Frissítve ill. megerősítve: 2006.03.14.
323 támogató közreműködésével 4,5 millió forint gyűlt össze, hogy a miserend mélyét megújítsuk.
A gyűjtés lezárulása után elkezdtük egy céggel a részletes tervek kidolgozását. Az elkészült tervhez aztán több kivitelezőt is megkerestük. Majd nem régen megszületett a szerződés. És most folyik a munka.

Bemutatkozás
A templom 1759-ben épült. Szabadon álló, egyhajós, nagyméretű, keletelt barokk templom.
1696-ban a falu és a templom, elhagyatott. 1746-ban már boltíves sekrestyéje és kőtornya van. Ekkor az Úr Mennybemenetele tiszteletére van szentelve.
A templom homlokzat fölirati táblája szerint Komáromi János egri prépostkanonok emeltette 1759-ben.
A település határában található kálváira 1858-ban készült.