Sarlós Boldogasszony-templom
Frissítve ill. megerősítve: 2024.04.22.
323 támogató közreműködésével 4,5 millió forint gyűlt össze, hogy a miserend mélyét megújítsuk.
A gyűjtés lezárulása után elkezdtük egy céggel a részletes tervek kidolgozását. Az elkészült tervhez aztán több kivitelezőt is megkerestük. Majd nem régen megszületett a szerződés. És most folyik a munka.

Kapcsolódó információk
Szentségimádás minden hónap első csütörtök 18 órakor.
Bemutatkozás
Már a bronzkorszakban lakott hely. A török időkben elpusztul, betelepítése 1724-ben kezdődik. Egy ideig a gyulai plébánia filiája. 1734-ben megszervezik a plébániát. Első temploma kicsinek bizonyul, ezért 1796-ban új templomot építenek, amely barokk stílusú. 1818-ban restaurálják, majd 1904-ben kereszthajóval bővítik, 1934-ben szentelik fel. Tornya a karzat fölött ül, tetején jellegzetes barokk, hagymatagos toronysisak látható.
Az 1734-ben épült plébánia helyén 1830-ban új épületet emelnek. Mindkét épületet 1977-78-ban restaurálják.