Területén római castrum állott. – Eredetileg királyi birtok, amelyrôl II. Béla 1138-ban szolgákat küld a dömösi prépostságnak. Mária királyné 1260-ban a visegrádi Szent András monostornak adományozza. Plébánosairól 1349-ben és 1402-ben történik említés. 1493-ban a visegrádi Szent András monostorral együtt a pálosok birtokába kerül. Lelkipásztorilag ôk látják el. A török idôben a településnek egyik része (Alsó Marót) pusztul el. Felsô Maróton a török 16 házat ír össze 1570-ben. 1720-ban 28 magyar lakja, akik többnyire reformátusok. Ôk használták a valószínûleg Szent Lôrinc tiszteletére épült középkori templomot is, amelyrôl az 1701. évi visitatio canonica azt jelenti, hogy „egykor a katolikusok építették, amirôl tanúskodik az oltáriszentség számára való hely a falban.” A törökök elûzése után a pesti pálos rendház mint birtokos kegyúr visszaveszi a templomot. A rend feloszlatásával, 1786-ban azonban a Vallásalaphoz kerül, amelytôl megveszik a reformátusok, és 1816-ban kibôvítik. A pálos rend feloszlatása után Marótot mint Dömös filiáját egy volt pálos gondozza kihelyezett káplánként. 1810-ben lesz Marót plébánia. Elsô plébánosa Gyöngyösi János. Ebben az idôben épül a plébániaház és a mûemlék jellegû, mai templom (480 m2) egy középkori körtemplom (mecset?) helyén (mûemléki törzsszáma 2516). Az 1832-ben pusztító, nagy tûzvész alkalmával helyezik el a templomban Szent Flórián képét. – Itt mûködik 1776–1829 között kántortanítóként Bozóky Mihály, akinek gyûjteményébôl 45 éneket a Hozsanna énekeskönyv is átvett. – A templomot 1970-ben tatarozták. – A Nepomuki Szent János-szobor mûemlék jellegû. Mûemléki törzsszáma 2517.