Magyarok Nagyasszonya templom
Frissítve ill. megerősítve: 2021.05.15.
323 támogató közreműködésével 4,5 millió forint gyűlt össze, hogy a miserend mélyét megújítsuk.
A gyűjtés lezárulása után elkezdtük egy céggel a részletes tervek kidolgozását. Az elkészült tervhez aztán több kivitelezőt is megkerestük. Majd nem régen megszületett a szerződés. És most folyik a munka.
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
Alapítva: 1935.
1935-ig a devecseri plébániatemplom filiájaként szerepel, ekkor kapott önálló plébániai rangot. 2001-től oldallagos plébániaként látják el.
Kolontár csaknem teljesen katolikus település; műemlék jellegű templomát 1772-ben emelték barokk stílusban a Mária Terézia által betelepített német ajkú lakosok, tornya 1824 körül készült el. A templomot 1933-ban megnagyobbították.