A falu határa és annak környéke a régészeti lelőhelyek bizonysága szerint az emberiség kezdete óta lakott. A legkorábbi leletek a hatezer évvel ezelőtti újkőkorból (neolitikumból) valók. Megtalálhatók itt a rézkori és a vaskori élet nyomai is.

A népvándorlás és honfoglalás kori lakottságot Pulán az előkerült temetkezési lelet bizonyítja. Az 1233-as okleveles említésű Pula a mai falu sírkertjétől északnyugatra feküdt. Templomának eddig csak feltételezett helyét a 2000-es évben előkerült osszárium (csonttár) hitelesítette. Pula 1557-től vált pusztává, majd a XVIII. század közepétől lett ismét lakott település. Pula első lakója 1727-ben Kovács János (családos ember, bizonyára az Esterházyak erdésze, erdőőre) volt. A német telepesek biztos jelenlétét a nagyvázsonyi plébánia anyakönyve tanúsítja 1746. október 5-i bejegyzéssel, s ezen időponttól kezdve egyre gyakoriabbak a pulaiakra vonatkozó német nevek.

A helyi népesség a történelem folyamán mindenkor osztozott a magyar haza sorsával. Így volt ez az 1848/49-es szabadságharc idején is: megalakult a nemzetőrség, s 1848 őszén tizenkét fiatal állt honvédnak. Jelképnek is felfogható, hogy az 1848-49-es események közben a faluban szép új iskolát épített a lakósság.

Az 1959-es kényszerrel végrehajtott tsz szervezéstől kezdődően az 1990-es évekig nagyban csökkent a lakosságszám. A fiatalok egy része végleg elvándorolt, de a maradók is ingáznak. Helyben csak 4-5 főnek van munkahelye. A nyolcvanas évek közepétől a lélekszám fogyása megállt, ami az újra engedélyezett helyi építkezéseknek köszönhető. Azóta két új házsor-utca épült, ahol jórészt harminc-negyvenéves korosztály lakik.

Pula is bekapcsolódott a Művészetek Völgye rendezvénysorozatába, aminek révén egyre többen látogatnak el a "fészekalja-faluba".