Szent Mihály főangyal-templom
Frissítve ill. megerősítve: 2015.10.22.
2026-ot hatalmas újítással kezdjük, még akkor is, ha van mit ezeken csiszolni.
- Naptár nézetben látható minden templom liturgikus rendje mostantól, és naptárként is kezeljük a miserendeket. Vannak ismétlődő szentmisék, de lehet kivételeket megadni egy-egy különleges napra. Lehetnek alkalmi misék, és visszatérő szentségimádások is.
- Másik hatalmas újítás, hogy minden látogatónk beküldhet már kész módosítási javaslatot. Csak írd át a templom miséit, majd megadva elérhetőségedet és egy üzenetet, be is küldheted a javaslatodat. Így a gondnokok, felelősök és szerkesztők egyetlen gombnyomással élesíteni tudják a legújabb frissítéseket, és máris mindenki számára elérhető lesz a helyes miserend.
- A templom naptárját már felveheted saját naptárjaid közé is, így mindig látod a friss miserendet. Vagy más honlapba is be lehet illeszteni a mindig frissé váló templomi miserendet.
- A keresőfelület is megkezdte átalakulását, hogy jobban kézre álljon még mobilfelületeken is. Itt még sok tennivaló van, de az utat elkezdtük.
Ez a fejlesztés nem jöhetett volna létre a több mint 300 támogatónk nélkül, akik adományaiból tudtunk fejlesztőket felbérelni a munka dandárjára, majd önkéntes programozóink további több mint száz óra munkát beletettek a fejlesztésekbe már így is. És még nincs vége.
Hálásak vagyunk minden adományért, támogatásért, imáért!
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
A község feletti dombvonulat peremén épült, egyhajós, háromkaréjos szentélyű, keletelt templom a XIII. századi román templom többszöri gótikus, barokk és klasszicista bővítéssel alakult ki. Tornya a főhomlokzatból kissé előreugrik, előtte két-két toszkán jellegű oszlop tartotta timpanonnal épült portikusz helyezkedik el. A homlokzatot az oromfal alatt erőteljes párkány tagolja. Tornyát órapárkány és hagymasisak zárja le. A többször bővített hajó déli falához előcsarnok, északi falához sekrestye csatlakozik. A mai szentélyrész a XIII. századi patkóíves szentélyű kistemplomból és a román hajó falainak elbontásakor készült félköríves, gótikus oldalkaréjokból áll. A patkóíves rész kváderköves, fala vastagabb az oldalkaréjoknál. A templom déli oldalán a hajó és a szentélyrész csatlakozásánál jól megfigyelhető az oldalkaréj késõbbi hozzáépítése. Mindhárom karéjnál egy-egy csúcsíves, a középsőnél ezen kívül még egy csúcsára állított, négyzetes, nagymérvű ablak helyezkedik el. A középkori templom koronázópárkány részletei a patkóalakú szentélyrésznél és az északi hajófalon a sekrestyén belül láthatók. A többszörösen bővített hajó háromboltszakaszos, stukkós kialakítású, a hevedereket a helyreállításig barokk köpennyel eltakart középkori pillérek tagolták. Az első boltszakaszt a karzat tölti ki, ez két, félköríves pillérre támaszkodik, mellvédje középen ívesen kihajlik. A déli elõcsarnok gótikus, a Tari család címerével díszített belső kapuját a helyreállítás során szabadították ki. A háromkaréjú szentélyrész falain megmaradt több falképrészlet, míg a hajó kapcsolódásánál élszedett pillérrészek, az oldalkaréjoknál a gótikus hevederek alsó, íves szakaszai láthatók.
A templom mai elrendezése többszöri bővítés során alakult ki. Az egyes építési szakaszokat a helyreállítás során megállapították. Az épület magját a XIII. század második felében emelt kis egyhajós, patkóíves szentélyû, román templom képezi. A régi szentélyrészben megmaradt falkép részletei egyidősek az elsõ templommal. Tar plébániáját már 1333-35-ben említik, s a templomot a XIV. század során a nyugati oldalon nagyobb, központi pilléres hajóval bővítették. 1412-48 között a második gótikus építés során a hajót tovább bővítették nyugat felé, míg a központi pillért elbontották. Ugyanekkor a régi, román hajó oldalfalait is elbontották, a déli és az északi oldalon egy-egy félköríves, karéjos részt építettek hozzá. Ezáltal a mai szentély-előtér kereszthajó jellegűvé vált. A karéjokból és a mai hajó középső boltszakaszában látható falképmaradványok ebből az időből származnak. A meredek letörésű dombvégen álló templomot lõrésekkel ellátott körfallal tették még védhetõbbé.
A mai körfal 2/3-ad részben a XV. században épült, kapumaradványaik a dél-keleti oldalon láthatók. A negyedik építési szakaszban a déli hajófalhoz előcsarnokot toldottak. 1776-ban újabb nagyarányú építkezés következett. A hajót nyugat felé ismét bővítették, a gótikus boltozatot megszüntették, felépítették a karzatot és a déli előcsarnokba a gótikus ajtókeret befalazása után barokk ajtó került. Ugyanekkor kapták a pillérek a barokk köpenyt és a torony is ebben az időben épült. A XVIII. század során készült a körfal egy része is.
