Szent Mihály templom
Frissítve ill. megerősítve: 2025.08.12.
2026-ot hatalmas újítással kezdjük, még akkor ha van mit ezeken csiszolni.
- Naptár nézetben látható minden templom liturgikus rendje mostantól, és naptárként is kezeljük a miserendeket. Vannak ismétlődő szentmisék, de lehet kivételeket megadni egy-egy különleges napra. Lehetnek alkalmi misék, és visszatérő szentségimádások is.
- Másik hatalmas újítás, hogy minden látogatónk beküldhet már kész módosítási javaslatot. Csak írd át a templom miséit, majd megadva elérhetőségedet és egy üzenetet, be is küldheted a javaslatodat. Így a gondnokok, felelősök és szerkesztők egyetlen gombnyomással élesíteni tudják a legújabb frissítéseket, és máris mindenki számára elérhető lesz a helyes miserend.
- A templom naptárját már felveheted saját naptárjaid közé is, így mindig látod a friss miserendet. Vagy más honlapba is be lehet illeszteni a mindig frissé váló templomi miserendet.
- A kereső felületes is megkezdte átalakulását, hogy jobban kézre álljon még mobilfelületeken is. Itt még sok tennivaló van, de az utat elkezdtük.
Ez a fejlesztés nem jöhetett volna létre a több mint 300 támogatónk nélkül, akik adományaiból tudtunk fejlesztőket felbérelni a munka dandárjára, majd önkéntes programozóink további több mint száz óra munkát beletettek a fejlesztésekbe már így is. És még nincs vége.
Hálásak vagyunk minden adományért, támogatásért, imáért!
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
Szent Mihály templom
A templomot a XVIII. században építették fel Szent Mihály tisztelelére. Szent Mihály a hét főangyalnak egyike. Mihály volt a mennyei seregek vezére, az ábrázolásokban páncélos lovagként tűnt fel. Szent Mihály ott van a haldoklók mellett is, segíti őket, elkíséri a túlvilágra, innen a szókapcsolat: Szent Mihály lova. A tisztítótűzben vigasztalja a szenvedő lelkeket, és ő teszi mérlegre az ember jócselekedeteit és gonoszságait.
Temetőkápolna
A temetőkápolna egyenes zárodású szentélye egy XIII. századi templom maradványa. A temetőkápolna középkori eredetű, barokk, majd romantikus átalakítással.
Az első írásos emlék a 14.századból való.Az un. "pápai tizedjegyzékekből".Melyet a vatikáni levéltárban őriznek.A plébániatemplomok papjai pápai tizedet fizettek. Kötztük található : "1335. Petrus de Capelle S. Mihaelis"/Vagyis a Szt. Mihály kápolna Péter nevű papja.A Szt. Mihály kápolna Egerszeg plébániatemploma volt.Ennek a szentélye a mai oroszlói temetőben lévő emlékkápolna.Alagics Antal 1860 februárjában neveztetett sásdi plébánossá,"Az oroszlói templomot, melyet a nép védőszentjéről , ősi időktől fogva Szt. Mihály egyházának neveztek , tetőzetének és padozatának fenyegető volta miadt, 1870-ben bezáratta.Gyimesi László 1955-ben vette át a sásdi plébánia irányítását.Tervet készíttetett a templom felújítására.Minden községben gyűjtöttek felajánlásokat a renoválásra.Oroszló község hívei 3410 Ft-ot ajánlottak fel.Az oroszlói régi templom szentélyét emlékkápolnává alakította Lamping Ádám göderi építőmester 462 Ft költséggel.Az új oroszlói templom Szelier András ottani buzgó katolikus molnármesternek mintegy 8000 Ft -nyi költségen teljesen elkészült.1892 október 2.-án máltóságos és főtisztelendő Troll Ferenc székesegyházi éneklőkanonok , pápai udvari főpap által püspöki engedéllyel Szent Mihály arkangyal tiszteletére a temetőbéli kápolnával együtt,a környékbeli papság,valamint a helybeli és a vidéki hívek nagy tömegének buzgó részvétele mellett ünnepélyesen megáldotta szent mise keretén belül. A kápolnában Liebad Ferenc abaligeti káplán mondott valószínüleg először és utoljára csendes misét magyar énekszó mellett.1944: Leszerelték és hadicélra elvitték az oroszlói templon 100 kg.-osharangját.1976:szept.-okt.Felújításra került az oroszlói temetőkápolna. A műemlékesek 40 000 Ft-ot adtak hozzá.A kápolna ravatalozóként volt használva, de a műemlékvédelem megtiltottta , hogy halottat vigyenek be, ezért a kápolna előtt vannak felravatalozva a halottak.2006 őszén a tetőszerkezet beomlott, ezért sűrgősen helyre kellett állítani.
