Szűz Mária neve templom
Frissítve ill. megerősítve: 2024.05.23.
323 támogató közreműködésével 4,5 millió forint gyűlt össze, hogy a miserend mélyét megújítsuk.
A gyűjtés lezárulása után elkezdtük egy céggel a részletes tervek kidolgozását. Az elkészült tervhez aztán több kivitelezőt is megkerestük. Majd nem régen megszületett a szerződés. És most folyik a munka.

Bemutatkozás
A falu első temploma 1740 körül épült, ennek teteje, kórusa fából volt; az akkori templomot Szent Anna tiszteletére szentelték. 1778-ban már életveszélyesnek tartották és lebontották.
A mai templomot 1875-ben építették. A kisméretű templom szentélye szeletelt, félköríves, északi oldalán keskeny ablakkal; ez későbbi keletű, a sekrestye építésének idejéből. Homlokzati sisakos tornya van.