Szent Borbála-templom
Ha tudod, hogy pontosak-e még az adatok, kérjük segítsd a közösséget!
- Naptár szerkesztése: a miserendnél a naptár elemekre kattintva módosíthatod az egyes alkalmakat, majd egybe beküldheted a javaslatodat.
- Észrevétel küldése: ha nem tudod szerkeszteni, de tudod mi változott, küldj be észrevételt.
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
A jó Isten segítsége is kellett ahhoz, hogy a kivitelezési munkák során semmilyen hivatalos személy nem ellenőrizte, hiszen egy futólagos szemlén is kiderült volna, hogy a családi ház belső tere nem a tervek szerint épül. Az építkezés anyagi terheit adományokból fedezték, de Molnár Dezső és főképpen Rombai Ferenc atyák saját vagyonukat fektették bele és áldozták fel.
A kápolna elkészült, Rombai atya a hivatalos lakhatási engedély és egyházi felszentelés nélkül megkezdte azt épületben a hitoktatást, majd megszervezte az egyházközség működését.
1985-től a kápolnában már rendszeresen voltak szentmisék.
A kápolna bútorait és kellékeit adományokból vásárolták meg.
A templom folyamatos rendben tartása közösségi munka. Adományokból 2006 májusában sikeresen kifestettük a belsőteret, és a szépítgetések folyamatosan tartanak. Jó a kapcsolatunk a helyi református gyülekezettel. Köszönhető ez Göncző Sándor tiszteletes úr nyitottságának és együttműködési készségének is. Minden évben együtt tartjuk meg az Egyház egységéért végzett imahetet januárban. Az óvodás hittan foglalkozást a tiszteletes úr tartja a katolikus gyerekeknek is. A kápolna és a község védőszentje a vértanúságot szenvedett Szent Borbála, aki Krisztus szent tükre volt, ezért képes sugározni az örök szentség világosságát.

