A román stílusú templomot a Győr nemzetség építette 1199-1212 között. 1638-ban a jezsuiták megújították. 1862-1865 és 1872-1879 között August Essenwein nürnbergi építész helyreállította.

A falu főterén álló, templom máig őrzi XIII. század elején nyert formáját. Története 1208-ig nyúlik vissza, ekkor nyert ugyanis királyi megerősítést a Győr nemzetségből való Pot ispán adománya, amellyel birtokán bencés szerzeteseket telepített le és apátságot alapított. A lébényi apát címe a mai napig él az egyházi hierarchiában. A kolostor és ma is álló temploma néhány éven belül elkészült. Pot ispán példája nem egyedülálló. A XII. század végétől kezdve az egyre hatalmasabb főurak sorra alapítják a lébényihez hasonló ún. nemzetségi monostorokat, amelyek temetkezőhelyül szolgálva nemzetségük tekintélyét és gazdagságát is reprezentálták. Az e csoportba tartozó templomok - Ják, Türje, Zsámbék, Mórichida-Árpás - felépítése közös vonásokat mutat: háromhajós, bazilikális elrendezés (a világítást a mellékhajók fölé magasodó főhajó falába vágott ablakok biztosítják) nyugati toronypárral, kegyúri karzattal. A korai középkor embere az anyagi világban, amely a Gonosz csábítását hordozta, legyőzendő, megzabolázandó erőt látott. E zord szigorúság szelleme hatja át a lébényi templomot is.

A legelemibb mértani formákból egy áttekinthető, világosan tagolt épületet hoztak létre: a fő- és mellékhajók lépcsőzetes tömegéhez nyugaton a tornyok hasábjai, míg keleten a szentélyek félhengerei kapcsolódnak. A tetőzet is hasonlóan egyszerű formákat mutat (a jelenlegi toronysisakok XIX. századiak). A szépen metszett kváderkövekből álló fal nagy, sima felületeit kisméretű, félköríves záródású ablakok és karcsú falpillérek tagolják. Csupán a tornyokon és az apszisokon láthatunk ívsoros párkányokat, amelyek hullámzása némileg oldja a szigorú formarendet. A díszítőkedv a kapukra koncentrálódik, amelyek lépcsőzetes bélletet alkotva törik át a vastag falat. A szigorú főhomlokzat csupasz, sík falai éles kontrasztot alkotnak a főkapu plasztikus oszlopaival, finoman faragott dús növényi ornamentikájával, a bimbós fejezetekkel, a Jót és a Rosszat megszemélyesítő karakterfejekkel. A déli kapun - amely az egykori kolostorba nyílott - mindezek kiegészülnek egy szigorúbb, geometrikus motívummal az ún. normann pálcadísszel.

Az épület belső tereit ugyanaz a szellem hatja át, mint a homlokzatokat. Világos, áttekinthető rendben kapcsolódnak egymáshoz az előcsarnok - felette a karzat - , a hajók és a diadalívvel elválasztott szentélyek apszisai. Itt is - miként a külsőben - a nagy, sík, felületek uralkodnak. Ezt csupán a fal alsó zónáját áttörő árkádok plasztikus tagolása élénkíti: a bélletes íveket fél oszlopokkal tagolt pillérek hordozzák, a kapuzatokhoz hasonló megoldást eredményezve. A pillérekről egy-egy fél oszlop indul a magasba, amelyekhez egykoron a boltozatok bordái csatlakozhattak. Így egy, a falakat és a boltozatot egységbe fogó tagolási rendszer jött létre. Erről ma már csak a toronyalj adhat képet, mivel a hajókat újkori boltozatok fedik. Egykori berendezéséből sem maradt mára semmi, az oltár, akárcsak a kapu timpanonjának (ívmezejének) mozaikja, XIX. századi. Az apszisok színes üvegablakait bécsi festő, a mellékhajókét Árkáyné Sztehlo Lili tervezte 1945 után.