Adventben a reggeli misék 6 és 7 óakor kezdődnek.
Hétköznapra eső ünnepen a miserend:
7; 9 és 18 órakor vannak szentmisék.

Zsolozsma szombaton fél 7-kor.

A jelenlegi templom helyén temetőkápolna állott, s a nyilvános kápolnát a kisebbik, az egykoron Nyugatinak mondott Kanizsán a város dombocskájának tűzveszélytől és vízáradástól biztos helyén, és észak felé helyezetten, 1716 ban a város közönsége emeltette a látogatást tevő Szent Szűz Mária (Sarlós Boldogasszony) tiszteletére. Tartós anyagból erős falai voltak, cseréppel volt fedve, s ugyancsak tartós anyagból való tornya volt, a kupfödelet fehér bádog fedte. Négy harangja volt, egy 557, egy 407, egy 240 és egy 103 fontos (=31 1,92, ill. 227,92, ill. 134,4, ill. 57,68 kg.) E kápolnának volt kórusa és sekrestyéje tartós anyagból, valamint deszkából készült és lefestett szószéke. Keresztelőkútja és kriptája nem volt. Fenntartási alapként 3 szántója volt e kápolnának, valamint bevételei voltak kegyes felajánlásokból és a perselyből, továbbá 3 szántója közül 3 a város közönségének bérbe volt adva. A visitatios jegyzőkönyv a tulajdonosaik neve megadásával jelöli meg a kápolna szántóival szomszédos földeket. Két templomgondnok volt, akik a templom jövedelmeit kezelték, s akik a városbírónak és a plébániavezetőnek számoltak el. Ebben a kápolnában csak az újhold utáni vasárnapokon volt istentisztelet. Akkor, amikor a népesség száma nagyobb lesz, minden vasárnapra és ünnepnapra elrendelte a püspök az istentisztelet tartást. A canonica visitatio jegyzőkönyveiben a kápolnákkal azonos §-ban szereplő oratóriumokról azt olvassuk, hogy a kanizsai plébánia illetékességi területén a mágnások és nemesek egyikének sincs magánoratóriuma. E tény mellett azonban fennállott az, hogy a piarista atyáknak volt oratóriumuk, amelyben meghatározott napokon történő misebemutatáshoz szükséges lehetőséggel, engedéllyel rendesen el voltak látva. A fent említett kápolnát annak leégése után újjáépítették, de csakhamar kicsinynek bizonyult, s ezért új templom építését határozták el. Az 1761: épült temetőkápolnát szentélyként megtartva 1872: Sarlós Boldogasszony templomot építettek, s az 1870-80-as évek sokat foglalkoztatott helyi építőmesterét, Hencz Antalt bízták meg a városi bérház után a kiskanizsai templom építésével is. A tervező neve a levéltári forrásokban s a Zalai Közlönyben megjelent tudósításokban nincs külön feltüntetve. Hencz Antal „építész” a templom „építőjeként” szerepel, nem lehet biztosan tudni, hogy a kivitelezés mellett ő volt-e az épület tervezője is. A kiskanizsai templom már a XIX. század első harmadában szűknek bizonyult, 1826-ban 50 ezer téglát égettek megnagyobbítására. 1835-ben, majd két év múlva is határozatot hoztak az építkezésről, de csak akkor valósulhatott meg, mikor Kiskanizsa különvált Nagykanizsától, s önálló mezővárosként az egyik legjelentősebb vállalkozása az új templom építése volt (BARBARITS 1929, 243). A nagy- és kiskanizsai tagokból álló közös ügyi bizottmány 1872-ben a városháza és a kiskanizsai templom javára 125 ezer forint kölcsön felvételét határozta el.33 1872 októberében a Zala-Somogyi Közlöny tudósítója már arról számolt be, hogy az építkezés jó ütemben haladt, azonban a tornyot alacsonynak találták, s elhatározták, hogy „feljebb emeltetik, s így 18 helyett 20 öl leend”. Az épületet végül 1874. július 5-én szentelték fel 34 Kiskanizsa – 4 éves, 1000 forintos részletekben történő fizetéssel – részletfizetési szerződést kötött Hencz Antallal, de nehéz pénzügyi helyzete miatt ezt a vállalását sem tudta teljesíteni. 1875 augusztusában az építésznek levélben kellett figyelmeztetnie a „városi hatóságot” a részlet s a kamat fizetésére. Kiskanizsát elsősorban anyagi terhei, adósságai állították kényszerhelyzet elé, s kérte végül visszacsatlakozását Nagykanizsához. Az egyik ilyen sürgető adóssága épp a templomépítésért fizetendő összeg volt. Az adósság „törlesztési terminusán július 1-én (1878) pedig végrehajtók jelentek meg az adóslevél kezeseinél és az 1000 forintos első részletet exekucio útján kímélet nélkül Kunics Zsuzsa behajtották. Egyetlen darázsfészek lett ezen a napon Kiskanizsa.” (BARBARITS 1929, 106) Nem sokkal ezután, az 1878. október 13-ra összehívott népgyűlésen kimondták az újraegyesülést, melyet hivatalosan 1880-ban hagytak jóvá.