A ferences kolostort és templomát Szécsényi Tamás alapította az 1332-ben kiadott pápai engedély alapján. Az építkezés ezt követően megkezdődött, ebből a korból maradt meg a XIV. századi remekmívű sekrestye. Az oratórium késő gótikus stílusú, néhány évtizeddel későbbi alkotás. Zavartalan évek után a templom Axamit huszita zsoldosvezér támadásakor 1456 táján megsérült, s egyes adatok szerint a szerzetesek is elmenekültek. 1466-ban Guthi Országh Mihály segítségével a templomot újjáépítették. A török hódoltság során a kolostor ismét gazdátlanná vált, az épületek elpusztultak, 1688-ban a templom tetőzete hiányzott. 1696-ban újjáépítették ugyan, de az 1715-ös nagy tűzvészben leégett. Az ezt követő barokk átépítés, a szentély újraboltozása 1733-ben fejeződött be, míg a torony emeletráépítésével 1750-ben végeztek. Ebben az időben készült sok berendezési tárgy is, a legrégebbi, ma is használt oltár 1737-ben, legrégebbi harangja 1751-ben. Mai formáját a XVIII. század során érte el. Az eredetileg gótikus, nagyméretű templom egyhajós, keletelt, s a szerzetesek középkori szokása szerint az akkori város szélére épült. Tornya az északi oldalon, a szentély és a hajó kapcsolódásánál áll. Észak felől belső udvaros kolostor épült hozzá. A templom nyugati főhomlokzatán nyílik a főbejárat, felette nagyméretű ablak, szoborfülkék és egyszerű, háromfülkés oromfal látható. A barokk hajó szegmentíves ablakokkal, középen előcsarnokos oldalbejárattal készült. A hajótól keskenyebb szentély a nyolcszög három oldalával zárul, a déli falon és a sarkokon hármas tagozatú támpillérrel. Öt nagyméretű, csúcsíves ablaka van, ezek részben, vagy teljesen elfalazottak. A templomtorony hatszintes, kváderkövekből készült. Egyes szintjeit párkányok zárják le, a barokk toronysisak alatt óra és órapárkány. Alsó öt szintje középkori. A szentély északi falához gótikus sekrestye kapcsolódik, emeletén oratóriummal. A földszinti ablakok csúcsíves, rézsűs kőbéléssel vannak ellátva, falát három karcsú támpillér erősíti. A templomhajó mai, belső tere a XVIII. század során alakult ki. Négy boltszakaszból áll, melyeket kettős hevederek választanak el egymástól. A nyugati boltszakasz alatt van a karzat, amely félkör- és kosárívekkel kötött pilléreken nyugszik. Az előcsarnok és a kolostor felé barokk kőkeretes ajtók nyílnak. A hajó berendezéséből a Szent Ferenc (1755), a Szent Antal (1737) mellékoltárok és a szószék (1741) jelentős. A szentélyt a hajóhoz csúcsíves, festett diadalív kapcsolja. Középkori keresztboltozata beomlott, ma csak egy sarokoszlop lefaragott nyoma látszik. Barokk csehsüvegboltozat fedi. Déli falában háromrészes, egykori festett, gótikus ülőfülkét tártak fel. A részleges falkutatáskor előkerült még egy félköríves és egy négyzetes falfülke is. Berendezéséből a főoltár és két faragott, festett, hat-hat ülőhelyes stallum értékes. Az együttes legnagyobb építészeti értékét a gótikus sekrestye és oratórium képezi. A sekrestye középpontjában nyolcszöges pillér tartja a kőbordás csillagboltozatot. Lábazatán vakmérműveket, a fejezeten a négy evangélista szimbolikus alakját faragták ki. Levélminták, rozetták, Szent Katalin, Szent László, emberfej és állatfigurák díszítik a 12 zárókövet, indák és levelek láthatók az azonos számú gyámköveken. Az oratóriumban folytatódik a középpillér, de a bordák fejezet nélkül csatlakoznak hozzá és a gyámkövek is dísztelenek. A négy szakaszban elhelyezkedő keresztboltozat négy rozettamintás zárókőben találkozik. Folyosó választja el a szentélyt a sekrestyétől, ez a kolostor kerengőjébe és a kis toronycsarnokba nyílik. Ez utóbbiból csúcsíves keretű ajtón lehetett egykor a templomhajóba jutni. Nagy értéket képviselnek a sokfiókos, barokk sekrestyeszekrények, és az oratórium két XVII. századi faragott oltára
