Szent István király-templom
Frissítve ill. megerősítve: 2025.08.20.
323 támogató közreműködésével 4,5 millió forint gyűlt össze, hogy a miserend mélyét megújítsuk.
A gyűjtés lezárulása után elkezdtük egy céggel a részletes tervek kidolgozását. Az elkészült tervhez aztán több kivitelezőt is megkerestük. Majd nem régen megszületett a szerződés. És most folyik a munka.




Kapcsolódó információk
Minden hónap 1. vasárnapján, a Rózsafüzér Társulat imaórája 14:30-kor kezdődik.
Adventben minden kedden van szentmise, 17:00 órakor. Adventben a rorate-szentmise szerdán és pénteken reggel 6:00 órakor kezdődik.
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
2007-ben a templom teljesen fel lett újítva kívülről, az udvar parkosítva lett, Dr. Perger Gyulának, volt szentkirályi plébánosnak, köszönhetően.
A templom harangjátékot kapott adományba, ami mindig az aktuális / húsvét, karácsony, nagyböjt/ időszakhoz kapcsolodó egyházi énekeket játszik, óránként.