Nagyboldogasszony-templom
Frissítve ill. megerősítve: 2013.07.23.
2026-ot hatalmas újítással kezdjük, még akkor ha van mit ezeken csiszolni.
- Naptár nézetben látható minden templom liturgikus rendje mostantól, és naptárként is kezeljük a miserendeket. Vannak ismétlődő szentmisék, de lehet kivételeket megadni egy-egy különleges napra. Lehetnek alkalmi misék, és visszatérő szentségimádások is.
- Másik hatalmas újítás, hogy minden látogatónk beküldhet már kész módosítási javaslatot. Csak írd át a templom miséit, majd megadva elérhetőségedet és egy üzenetet, be is küldheted a javaslatodat. Így a gondnokok, felelősök és szerkesztők egyetlen gombnyomással élesíteni tudják a legújabb frissítéseket, és máris mindenki számára elérhető lesz a helyes miserend.
- A templom naptárját már felveheted saját naptárjaid közé is, így mindig látod a friss miserendet. Vagy más honlapba is be lehet illeszteni a mindig frissé váló templomi miserendet.
- A kereső felületes is megkezdte átalakulását, hogy jobban kézre álljon még mobilfelületeken is. Itt még sok tennivaló van, de az utat elkezdtük.
Ez a fejlesztés nem jöhetett volna létre a több mint 300 támogatónk nélkül, akik adományaiból tudtunk fejlesztőket felbérelni a munka dandárjára, majd önkéntes programozóink további több mint száz óra munkát beletettek a fejlesztésekbe már így is. És még nincs vége.
Hálásak vagyunk minden adományért, támogatásért, imáért!
Kapcsolódó információk
Március, június, július, augusztus, szeptember, október, november:
18 óra ill. téli időszámítás után (kb. szeptember vége és március) 17 óra.
Minden hónap első vasárnapján Szentségimádás van a szentmise végén.
Februárban :mise 07: 30-tól, utána: Lourdes-i ájtatosság 9-ed, 18 napon át.
Márciusban :16: 30-tól Szent József ájtatosság, utána 17: 00-tól mise.
Májusban: mise 18:00-tól, utána: Lorettói litánia+imák, énekek
Júniusban:mise 18: 00-tól, utána: Jézus szíve ájt.
Júliusban:mise: 18:00-tól, utána Jézus vére ájt.
Augusztusban: mise: 18: 00-tól, utána Szűz Mária szent szíve ájt.
Szeptemberben:mise: 17: 00-tól, utána Szent angyalok ájt.
Októberben: 16: 15-től Októberi rózsafüzér ájtatosság, utána: 17: 00-tól mise.
November: 16:15-től Mindenszentek, elhunytakért ájt. utána 17:00-tól mise.
December(adventben): 06: 00-tól Szállást keres a Szent Család 9-ed, utána: Hajnali mise 06: 30-tól,
Nagyböjtben: Péntekenként 16: 15-től keresztúti ájtatosság, 17: 00-tól szentmise.
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
A XV. században már önálló plébánia. A török időkben elpusztul. A XIX. század elején újra telepítik. A lelkipásztori munkát az eleki plébánia látja el. 1838-ban lesz önálló plébánia. 1858-ban van a templom alapkő letétele, 1859-re készül el, ugyanakkor épül a plébánia épülete is. A templom külső, és belső felújítására 1959-ben kerül sor. Illetve 1990-"91-ben és teljesen felújítva 2012-2013-ban lett.

