Szent Kereszt felmagasztalása-templom
Frissítve ill. megerősítve: 2025.02.20.
323 támogató közreműködésével 4,5 millió forint gyűlt össze, hogy a miserend mélyét megújítsuk.
A gyűjtés lezárulása után elkezdtük egy céggel a részletes tervek kidolgozását. Az elkészült tervhez aztán több kivitelezőt is megkerestük. Majd nem régen megszületett a szerződés. És most folyik a munka.
Bemutatkozás
A templomot 1787-ben román kori alapra építették késő barokk stílusban, majd 1827-ben a piaristák megújították.
A templom több képét Pesky János festette 1838-ban, például a Loyolai Szent Ignácot ábrázolót is; ezek a képek védettek.
A főoltár és a szószék klasszicista stílusú, a XIX. sz. első feléből való.