Először egy 1344-bôl származó oklevél említi „Orosz” néven. Első lakói azok a rutének, akiket IV. Béla a visegrádi vár építésére telepített ide különféle kiváltságokkal ellátva. A XIV. sz. végétôl a Kalászi család birtoka. A török idôben is fennáll a község. A XVIII. sz.-ban a Kamarauradalom tartozéka lesz. A rutének szétszéledése után, a XVIII. sz.-ban németek települnek le. Visegrád filiája. Önálló lelkészség 1787-tôl. Plébánia 1810-tôl. Az anyakönyvezés megindulásakor a lakosság többnyire német. A magyarosodásra vall, hogy a többször támadt nyelvvita az 1819. évi visitatio canonica szerint ezzel zárul le: „Mivel a 474 hívôbôl csak kevés vallja magát németnek és 13 személyt leszámítva mindannyian beszélnek magyarul, azért az egyházi hatóság elrendeli, hogy »in parochia hac divina hungarica idiomate« végeztessenek.” Műemlék jellegű, barokk templomát (186 m2) a gróf Starhemberg-család építteti 1719-ben, törzsszám 7076. A fôoltárkép a lepantói csata jelenetével ábrázolja a titulust: Szentolvasó Királynéját. Bálint Sándor szerint sajátos ábrázolása miatt is értékes. Az 1726. évi visitatio canonica szerint a szentségház fából készült. A jelenlegi vörös márvány szentségház 1800 körül az esztergomi Bakócz-kápolnából került ide, négy szoborral együtt. A háború alatt nem sérült meg sem a templom, sem az egyházi tulajdonban levô plébániaház. 1969-ben a templomot teljesen felújították. A templomtetô felújítását és a külsô tatarozást 1990-ben ismét elvégzik. Ekkor kerül az I. világháború hôsi halottai mellé a II. világháború hôsi halottainak emléktáblája.