Szent Imre-templom
Frissítve ill. megerősítve: 2025.08.08.
323 támogató közreműködésével 4,5 millió forint gyűlt össze, hogy a miserend mélyét megújítsuk.
A gyűjtés lezárulása után elkezdtük egy céggel a részletes tervek kidolgozását. Az elkészült tervhez aztán több kivitelezőt is megkerestük. Majd nem régen megszületett a szerződés. És most folyik a munka.
Kapcsolódó információk
http://www.almadiplebania.hu/miserend olvasható
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
A XIX. században, Almádiban egyre nőtt a lakosok száma, így tervbe vették egy templom építését. 1930. novemberében készült el, és Árpád-házi Szent Imrének ajánlották fel. 1934-ben alapították a plébániát.
1958-ban a budai vár Szent Jobb kápolnáját teljes pompájában felépítették a templom mellett. Itt õriznek 2001. augusztus 19-tõl egy Szent Jobból származó ereklyét.
A város központjában lévő, Szent Imre tiszteletére szentelt plébániatemplom 1930-ban épült Medgyasszay István tervei alapján, az építészre jellemző 'átérzett' magyaros szecessziós stílusban.
A templom külső formáiban követi az erdélyi építészet hagyományait, de homlokzati elemeiben meghatározó a Balaton környéki épületekre jellemző permi vöröskő.
A templom mellett áll a Szent Jobb kápolna. A templomban őrzik Szent István jobbjának egy darabkáját is.
Szentmisék idején látogatható.