Rózsafüzér Királynője-kápolna
Frissítve ill. megerősítve: 2015.04.07.
2026-ot hatalmas újítással kezdjük, még akkor ha van mit ezeken csiszolni.
- Naptár nézetben látható minden templom liturgikus rendje mostantól, és naptárként is kezeljük a miserendeket. Vannak ismétlődő szentmisék, de lehet kivételeket megadni egy-egy különleges napra. Lehetnek alkalmi misék, és visszatérő szentségimádások is.
- Másik hatalmas újítás, hogy minden látogatónk beküldhet már kész módosítási javaslatot. Csak írd át a templom miséit, majd megadva elérhetőségedet és egy üzenetet, be is küldheted a javaslatodat. Így a gondnokok, felelősök és szerkesztők egyetlen gombnyomással élesíteni tudják a legújabb frissítéseket, és máris mindenki számára elérhető lesz a helyes miserend.
- A templom naptárját már felveheted saját naptárjaid közé is, így mindig látod a friss miserendet. Vagy más honlapba is be lehet illeszteni a mindig frissé váló templomi miserendet.
- A kereső felületes is megkezdte átalakulását, hogy jobban kézre álljon még mobilfelületeken is. Itt még sok tennivaló van, de az utat elkezdtük.
Ez a fejlesztés nem jöhetett volna létre a több mint 300 támogatónk nélkül, akik adományaiból tudtunk fejlesztőket felbérelni a munka dandárjára, majd önkéntes programozóink további több mint száz óra munkát beletettek a fejlesztésekbe már így is. És még nincs vége.
Hálásak vagyunk minden adományért, támogatásért, imáért!
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
Vasvár másik ismert búcsújáró helye a Szentkút (a temetői templom az egyik), amelynek búcsúnapja régebben Kisasszony volt (szept. 8.), újabban pedig Mária neve napja (szept. 12.), de a zarándokok Nagyasszonykor (aug. 15.) is szívesen felkeresik. A dolog érdekessége, hogy a kápolna: a rózsafüzér királynője (okt. 7.) titulust viseli. Vasvártól 10 percnyire nyugati irányban fekszik egy erdős völgyben.
Az itteni búcsús hagyományok kialakulását nem ismerjük pontosan. A legrégebbi – középkori eredetű – legenda szerint, a török elől menekülő domonkos szerzetesek kedves Mária-képüket a Szentkút körüli erdőben rejtették el egy öreg fa odvában. Később a visszatérők nem találták a képet, a fát kivágták, s helyén bővizű forrás fakadt, melynek vizében látni vélték Mária képét, de sohasem tudták kivenni. Valójában a forrás már 1198-ban létezett – a Mária tisztelet kialakulását pedig a török idők és a megjelenő reformáció felerősítette. Ekkortól mindig is voltak itt remeték akik, vonzották maguk köré a hívő népet. Szívesen fogadták a népet és imádkoztak velük, tanították és vigasztalták őket.
Az áttörést, vagyis a búcsújárás fellendülését egy csodás gyógyulás hozta meg. Horvát Ferenc Sági születésű huszár volt, aki a katonaságnál vesztette el a szeme világát. Több évig élt világtalanul, mígnem szülei elhozták a Szentkúthoz, itt a forrás vízében megmosta szemét, és visszanyerte látását (1860). Ezután remeteként élt a Szentkútnál, atyai örökségéből kápolnát építtetett (1863). Ebben egy újabb „Mária kegykép” került – ami egy faragott relifkép volt, és az ősi „hajas” Mária szobor, amit az óta is körmenetben visznek ki oda. Ferenc később megházasodott, de élete végéig gondját viselte a Szentkútnak és a zarándokoknak, a helyiek pedig csak „Szent Ferencnek” nevezték.
Halála után Szuper József lett az utóda, ekkor a régi szerény kápolnát, ami téglából és deszkákból volt lebontották. 1900-ban indult meg az építése kőből az új klasszicista stílusú kápolnának. Még abban az évben szeptember 8.-án Kelemen István címzetes kanonok szentelte fel. A következő évben István Vilmos szombathelyi püspök ad misézési engedélyt évente kétszer, Nagyboldogasszonykor és október első vasárnapján. A szentkút területe Festetics-család tulajdona volt, amit aztán az Egyháznak ajándékoztak (1914). Közben a völgy a kápolna körül ki lett szélesítve. 1930-ban megépült a Lourdes-i barlang. Sok év, sok zarándokot vonzott ide, hiszen sok kegyelmet kértek és kaptak meg itt, miközben szívük az Istené lett. Ez minden búcsújáróhely lényege: kérni, adni és kapni. 1989 óta a Mária-neve napi búcsú – vagyis az ahhoz közelebb eső vasárnap előestéjén gyertyás körmenet vonul a Szentkúthoz. 2011-ben a kápolna teljesen fel lett újítva. 2012-ben a közvetlen környezete is szépítésre került, főleg a keresztút és az itt található színpad a város segítségével.

