Páduai Szent Antal-templom
Frissítve ill. megerősítve: 2022.05.31.
2026-ot hatalmas újítással kezdjük, még akkor ha van mit ezeken csiszolni.
- Naptár nézetben látható minden templom liturgikus rendje mostantól, és naptárként is kezeljük a miserendeket. Vannak ismétlődő szentmisék, de lehet kivételeket megadni egy-egy különleges napra. Lehetnek alkalmi misék, és visszatérő szentségimádások is.
- Másik hatalmas újítás, hogy minden látogatónk beküldhet már kész módosítási javaslatot. Csak írd át a templom miséit, majd megadva elérhetőségedet és egy üzenetet, be is küldheted a javaslatodat. Így a gondnokok, felelősök és szerkesztők egyetlen gombnyomással élesíteni tudják a legújabb frissítéseket, és máris mindenki számára elérhető lesz a helyes miserend.
- A templom naptárját már felveheted saját naptárjaid közé is, így mindig látod a friss miserendet. Vagy más honlapba is be lehet illeszteni a mindig frissé váló templomi miserendet.
- A kereső felületes is megkezdte átalakulását, hogy jobban kézre álljon még mobilfelületeken is. Itt még sok tennivaló van, de az utat elkezdtük.
Ez a fejlesztés nem jöhetett volna létre a több mint 300 támogatónk nélkül, akik adományaiból tudtunk fejlesztőket felbérelni a munka dandárjára, majd önkéntes programozóink további több mint száz óra munkát beletettek a fejlesztésekbe már így is. És még nincs vége.
Hálásak vagyunk minden adományért, támogatásért, imáért!
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
A templom a XVIII. századból származik. A templom a barokk építészeti stílus jegyében épült, de a századok folyamán végzett átalakítások során egy-két barokk vonását elvesztette.
Érdemes a műemléki értékű berendezésről rövid említést tenni:
A főoltár XVIII. századi barokk, sárgásbarna színre márványozott fa. Fölötte Páduai Szent Antal olajfestménye arany keretben ismeretlen festőtől. A kép jobb alsó sarkában 1901-es évszám található, bár művészettörténészek szerint a XVIII. századból származik az oltárkép. A szószék fából készült, copf stílusú, sárgásbarna márványozással díszitett. A keresztelőkút szintén copf stílusú, barnára márványozott kő. A XVIII. század végéről származik. Említésre méltó a szintén XVIII. századi fából készült Szűz Mária és Ecce Homo szobor.
A templom jelenleg három haranggal rendelkezik, melyből kettő a XIX. századból való: az 1821-ben Eberhardt Henrik által öntött kb. 90 kg-os Szent György harang, illetve az 1889-ben Vulser Ferenc budapesti harangöntő által készített kb. 40 kb-os Szűz Mária harang. A templom nagy harangját 1934-ben öntötték, felirata a következő: "Páduai Szent Antal tiszteletére - Az ecseri hívek adományaiból Hanusz Zoltán pápai kamarás, esperes plébános és Vilimszky Ernő kántortanító idejében 1934. Öntötte Szlezák László harangöntő magyarország aranykoszorús mestere Budapesten - Páduai Szent Antal Könyörögj érettünk." Gyakran alkalmazták az ecseriek a templom harangját jégfelhő szétoszlatására, illetve tűzjelzésre.
Egy 1940-es jelentés szerint, melyet a Központi Egyházművészeti Hivatal részére készített Mikla Pál plébános - az ecseri templom belső díszítésének egyik legszebb része a hajó mennyezetére festett 350×600 cm-es nagyméretű freskó, amely Mária mennybevitelét ábrázolta.
1955-56-ban újjáfestették a templombelsőt. 1956-57-ben kívülről is megújult a templom. Ekkor táblás jellegű motívumok kerültek a mennyezetre. Ugyancsak 1956-ban készült el a belső műkő lábazat, illetve a homokfúvásos technikával gyártott jelenlegi ablakok, melyek magyar szenteket ábrázolnak.
A templomtornyon lévő kereszt és gömb 1960-ban készült. A gömbbe helyezték a templom renoválására adományozók, valamint a plébános és az egyházközség vezetőségének névsorát. 1963-ban került sor a főoltár, az oltárképkeret, a szószék, a keresztelőkút és a mellékoltár aranyozására. A 60-as évek elején végrehajtott TSZ-szervezés miatti elszegényedés ellenére igen magas összeget áldoztak az ecseriek templomuk rendbehozatalára.
1967-ben elektromos fűtéssel látták el az épületet, majd 1969-ben ismét külső felújítást végeztek rajta. A harangok elektromos működtető rendszerel való felszerelése 1981-ben készült el. Ugyanebben az évben szerelték be a jelenlegi olajfűtést. 1984-től új padok szolgálják az ecseri katolikusok kényelmét. A veszélyessé vált sekrestyét 1986-ban lebontották, még ebben az évben felépült az új sekrestye. 1990-ben ismét újultak meg az évszázados falak. A felújítás ideje alatt a kártalanítás címén visszakapott - korábban államosított - kántortanítói lakás (presszó) épülete szolgált ideiglenes kápolnaként.
1994-ben készült el a templom új márvány padozata.
1996-ban az oltárkép, 1997-ben a keresztelőkút, egy évvel később a szószék, majd 1999-ben a főoltár restaurálására került sor.
Az ecseri plébánia épületét 1740-ben Grassalkovics Antal építtette. Az akkori viszonyok alapján igen kényelmes és korszerű lakás lehetett, amit később a századok során természetesen javítani és renoválni kellett, mely miatt eredeti stílusában változások történtek. Ennek ellenére egy 1958-as leírás műemlékként említette. A régi ecseri plébániaépület 1977-ben került lebontásra. Az újonnan elkészült jelenlegi plébániát 1980 júniusában áldotta meg a váci püspök.

