A ferences barátoké volt a barokk stílusú templom és a rendház, amikor 1724-1757 között felépítették Giovanni Battista Carlone egri építész tervei szerint. A templom mai formáját a XIX. században nyerte el.
Bezdiczky Ignác sótiszt 1718-ban költözött a városba, és a mai helyen egy szentélyszerű kápolnát építtetett a ferences barátok részére oly módon, hogy az később átépíthető, bővíthető legyen. Idővel fel is merült az igény a templom kibővítésére, ezért megbízták 1723-ban Carlonét a munkálatok elkezdésével. Az 1718-ban elkészült szentélyhez 1723-1729 között épült a hozzá kapcsolódó déli rész. Ezt a munkát végezte Carlone. 1736-ban lerakták a templomhajó alapjait, amely azután párhuzamosan épült a templom melletti rendház többi részével, és 1754-ben már állt a templomhajó.
A főkapu feletti, Szentháromságot ábrázoló szoborcsoport 1757-ben került a helyére. Az elhúzúdó építkezés ellenére hamar hozzá kellett nyúlni az épülethez: 1770-ben átépítették a tetőt, és felújították a barokkban szokatlan fedélszéket is. A torony kilátója 1835-ben készült el, és ekkor aranyozták a toronytetőt is. Egy földrengés következtében azonban a torony megdőlt, és megsérült a szentély, ezért 1867-ben ismét egy nagyobb javítást kellett elvégezni.
A többszörösen keretelt orgonaablak a nyugati homlokzaton kapott helyet, ez a kapu fölött látható. A homlokzat két szélső részében lent záróköves szoborfülke, felettük erősen kiugró szemöldökű üvegezett ablak látható. A homlokzatot timpanon zárja, alatta egy újabb szoborfülke látható, az oromfalmezőben pedig füles ablakok. Az alaptól, egészen az oromfalig felnyúló kettőzött párkányfejezetű falpillérek törik át az erősen kiugró főpárkányt.
Feltűnően magas az ál-keresztboltozatokkal készített, négy boltszakaszos templomhajó. A három-három mellékoltárfülkét dór párkányfejezetes félpillérkötegek választják el egymástól. Gazdagon díszített a barokk szószék hangvetője, melyet két angyal tart, tetején a Jó Pásztor alakja, alatta a négy evangélista látható. A templomban tizenegy oltár van. Ezek közül az egyik, az első ismert szolnoki festő Stefanovits Máté munkája 1737-ből. A freskók 1819-ben készültek, a stációképek XIX. századiak, a szentségtartó pedig 1745-ből való.