Szent Anna templom
Frissítve ill. megerősítve: 2022.09.21.
323 támogató közreműködésével 4,5 millió forint gyűlt össze, hogy a miserend mélyét megújítsuk.
A gyűjtés lezárulása után elkezdtük egy céggel a részletes tervek kidolgozását. Az elkészült tervhez aztán több kivitelezőt is megkerestük. Majd nem régen megszületett a szerződés. És most folyik a munka.
Kapcsolódó információk
Roráte időpontjáról érdeklődjenek.
Bemutatkozás
Az első templomot a XI-XII. században és a XIV. században építik. Először az 1718. évi Canonica visitatio tesz említést a templomról. 1755-ben teljesen átépítik a templomtorony kivételével. 1761-ben megszervezik a plébániát. A templom 1784-ben leég, újjáépítése 1788-89 között történik. 1936-ban újra átépítik. Az 1810. és az 1979. évi árvíz súlyosan megrongálja a templom és a plébánia épületét.