Nepomuki Szent János-templom
Frissítve ill. megerősítve: 2021.03.13.
323 támogató közreműködésével 4,5 millió forint gyűlt össze, hogy a miserend mélyét megújítsuk.
A gyűjtés lezárulása után elkezdtük egy céggel a részletes tervek kidolgozását. Az elkészült tervhez aztán több kivitelezőt is megkerestük. Majd nem régen megszületett a szerződés. És most folyik a munka.
Ezen a misézőhelyen nincs gyóntatást jelző kapcsoló. Még.
Új fejlesztésünk, hogy templomokban ill. gyóntatószékekben egyedi kapcsolót üzemeltetünk, amik megnyomásával automatikusan jelezni lehet honlapunk felé, hogy gyónásra van lehetőség. A kapcsoló elemmel működik és megfelelő LoRa lefedettség esetén semmilyen helyi internet vagy mobil elérhetőségre nincs szükség.
További információért keressen meg minket!
Bemutatkozás
A község főterén áll az 1773-ban barokk stílusban épült katolikus templom.
Az 1247-es és 1256-os okmányok már említik. A török időkben majdnem teljesen elpusztul.
A plébániát 1768. május 1-jén alapították. A templomot a királyi kamara aradi uradalma építette. Alapkövét 1768-ban helyezték el, a csanádi püspök megbízásából Pétsi István pécskai plébános Nepomuki Szent János vértanú tiszteletére 1773. május 16-án szentelte föl. A templommal egyidőben készült a parókia is. A község telepítése, a templom és a parókia létesítése gróf galánthai Fekete György (1711-1788) nevéhez fűződik, aki közügyvédből királyi ügyvéd, királyi személynök (1752), grófi rangot nyert (1759), alkancellár (1770), országbíró (1773-1783), helytartó tanácsos (1780), Arad vármegye főispánja (1785). A helység lakói tisztelettel adóztak emlékének, a szájhagyomány szerint a mai főoltárkép térdeplő alakja a grófot, az imádkozó nő a gróf feleségét ábrázolja. Mindkettőjüket a templom kriptájában temették el.
A templom többszöri renoválás után 1962-ben leég. Az új torony 1977-ben készül el. A renoválási munkákat folytatják.
